Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztik a közlekedési vizsgákat is

2020. március 18., szerda 08:48

Március 19-től visszavonásig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit, közölte az  Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A koronavírus-járvány hazai terjedése miatt hozott intézkedés

egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, minden érintett a vészhelyzet elhárítását követően díjmentesen vehet majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken, közölte a minisztérium.

Hozzátették azt is, hogy a felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV)a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfelei számára.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok