Index Vakbarát Hírportál

Polgármester: Dunaújvárosban is megjelent a koronavírus

2020. március 19., csütörtök 19:13 | aznap frissítve

Dunaújvárosban is van már igazoltan koronavírusos beteg, jelentette be csütörtökön a város jobbikos polgármestere, Pintér Tamás.

A hozzánk eljutott információnk szerint egy betegnél koronavírus jelenlétét mutatták ki Dunaújvárosban. A beteg elkülönítve, orvosi kezelés alatt áll, az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek érte. Bízunk a felépülésében

– közölte Facebook-videójában Pintér.

Azt nem tudni, hogy a Pintér által bejelentett dunaújvárosi beteg szerepel-e a hatóságok által csütörtök reggel kiadott, hivatalosan közölt 73 fertőzött között, vagy friss teszt eredménye, így csak annyi tudható biztosra, hogy a Fejér megyei városban is van már beteg. Pintérhez hasonlóan több polgármester is maga jelentette be, amikor városában, településén igazoltan megjelent a fertőzés, területi adatokat továbbra sem közölnek a hatóságok.

Korábban Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy „Magyarországon is bárhol jelen lehet a vírus”, és már nem csak a külföldről visszatérő magyarok vagy az ideutazó külföldiek terjesztik azt.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok