Index Vakbarát Hírportál

A továbbiakban egy stúdióból fogja tájékoztatni a közvéleményt az operatív törzs

2020. március 19., csütörtök 14:17 | aznap frissítve

Csütörtökön is ülésezett a koronavírus miatt az operatív törzs, amelynek ülése előtt Kovács Zoltán államtitkár néhány változásról tett bejelentést.

Azt mondta, a védekezés újabb szakaszába lépett, és minden arra mutat, hogy nem tudjuk elkerülni a tömeges megbetegedések fázisát is.

Új lesz a tájékoztatási rendszer: a sajtótájékoztatók folytatódnak, de virtuálisan, stúdióba költöznek.

Péntektől már egy stúdióból fognak sajtótájékoztatót tartani. Előzőleg emailen kell kérdéseket küldeni, és kiterjesztik a résztvevők körét a nemzetközi sajtóra és a megyei lapokra.

Minden gyanús esetet laboratóriumi vizsgálattal kell ellenőrizni

Csütörtökön reggel hattól ülésezett az operatív törzs.

Egyesek egészen hallatlan módon szegik meg a házi karantént. Lakatos ezredes példákat is mondott. Egy hölgy például bement egy bankba, és azt kérte a sorban állóktól, hogy engedjék előre, mert ő elvileg hatósági házi karanténban van. Egy másik nő pedig bement a rendőrségre feljelentést tenni, mert elvesztette a pénztárcáját. Ott derült ki, hogy neki is karanténban kellene lennie. Vannak, akik viccelődnek, egy rendelőben egy férfi például azt mondta, Spanyolországból utazott haza, a gyereke nagyon beteg, de ők a feleségével megszöktek a karanténból. Amikor rendőrt hívtak, kiderült, a férfi hazudott. Jó poénnak gondolta, mondta Lakatos.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok