Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzéki pártok nem szavazzák meg a felhatalmazási törvényt

2020. március 22., vasárnap 19:50 | aznap frissítve

DK

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogja megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatja, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament – írja az MTI.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján ismertette a DK elnökségének döntését. Molnár Csaba, aki a jogszabályt „felhatalmazási törvényjavaslatnak” nevezte, azt mondta, hogy 16 uniós államban léptettek életbe rendkívüli jogrendet, de egyetlen olyan állam sincs, ahol a rendkívüli állapot az „idők végezetéig szólhatna”. Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a különleges jogrendet idő és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be – mondta Molnár. 

A politikus egyetértett azzal, hogy a rendkívüli helyzetben szükség van rendkívüli kormányzati felhatalmazásra, de úgy vélte, hogy a felhatalmazás megadásához néhány feltételnek teljesülnie kell. A pártja nevében négy feltételt megfogalmazó Molnár Csaba úgy fogalmazott: ezeket Orbán Viktor miniszterelnök „akár a DK ultimátumának” is tekintheti.

A kormánynak csak meghatározott időre lehet felhatalmazást adni – jelentette ki. A DK ezért azt javasolja, a felhatalmazást az Országgyűlés adja meg, és azt 15 naponként vizsgálja felül. Hozzátette, amennyiben a járvány idején az Országgyűlés nem tud a megszokott módon összeülni, akkor speciális ülésezési vagy szavazási formákat kell bevezetni. Szavai szerint az Európai Parlamenthez hasonlóan a magyar Országgyűlésben is lehet alkalmazni a távszavazást.

A különleges felhatalmazás kizárólag a járvány elleni védekezésre és a járvány okozta gazdasági bajok orvoslására terjedhet ki, szögezte le. Ne fordulhasson elő, hogy a kormány a járványra hivatkozva más, azzal össze nem függő területeken is teljhatalmat gyakorol, mondta Molnár. 

A DK azt is javasolja, hogy a veszélyhelyzet idején minden frakcióvezetőnek legyen joga az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testület pedig ezekben az ügyekben három nap alatt hozzon döntést – ismertette újabb feltételüket.

Végül azt mondta, nem tudnak olyan büntetőjogi szabályozást támogatni, ami „korlátozná a sajtószabadságot és megpróbálná elhallgattatni a független sajtót.”

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A  javaslat értelmében a kormány a veszélyhelyzetben „a veszélyhelyzetben – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken és szabályokon túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”.

LMP

Nem adhatunk biankócsekket a kormánynak, törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás időtartamát - mondta vasárnapi online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a kormány elfogadja az ellenzéki pártok javaslatait, amelyek között a legfontosabb a veszélyhelyzet meghosszabbításának időtartamára vonatkozik.

Schmuck Erzsébet elmondta azt is, hogy az LMP fontosnak tartja, de nem elégségesnek a miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi lépéseket. A párt szerint drasztikusan át kell alakítani az idei költségvetést: a hazai gazdaság fejlődését szerintük nem szolgáló beruházások felfüggesztésével mintegy 600 milliárd forint csoportosítható át a védekezésre.

Ide sorolta a Paks II. beruházását és az ahhoz kapcsolódó Duna-hidat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat, az új budapesti sportcsarnokot és a Liget Budapest projektet. Schmuck Erzsébet szerint a csaknem 600 milliárd forintos turizmusfejlesztési program "most nem aktuális", az összeg fele szintén átcsoportosítható. Ezen forrásokból kell segíteni a munkájukat elvesztőknek és azoknak, akiket alacsony jövedelmük miatt nehéz helyzetbe hoz a jelentős élelmiszerár-emelkedés. Ugyancsak segíteni kell a válság által sújtott egyéni vállalkozókat, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-k).

Az LMP javasolja a munkát terhelő adók elengedését és azt, hogy az állam vállalja át a nehéz helyzetbe került kkv-k bértömegének 60 százalékát a válság alatt.

Párbeszéd

Védjük meg az embereket a koronavírustól, és védjük meg a jogállamot az esetleges kormányzati túlkapásoktól – hangoztatta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője vasárnap az MTI-hez is eljuttatott videójában.

Az ellenzéki párt társelnöke azt mondta: a messzemenőkig egyetért Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével abban, hogy ez most nem a politikai viták ideje. Ugyanakkor úgy értékelt: a kormánypártok mégis politizálni akarnak, „fontosabb nekik az ellenzék leküzdése”.

Egyetértenek abban, hogy a kormány járvány idején rendeletben kormányozzon. Hiszen szükség van arra, hogy a napról napra változó helyzetben gyorsan reagálhasson a kormány. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, nincs olyan európai uniós ország, ahol ilyen kontroll nélküli felhatalmazást kért volna a kormány. Megjegyezte azt is, ha az Európai Parlament meg tudja oldani az online szavazást, akkor a magyar országgyűlés is képes arra.

A Párbeszéd azt kéri, hogy legyen egy „értelmezhető időkorlátja” a kormány felhatalmazásának. Legyen benne a törvényben, hogy az Alkotmánybíróságnak három napon belül döntenie kell ezekben az esetekben. Felszólított továbbá, hogy ne szigorítsák a büntető törvénykönyvet. Ugyanis – – a rémhírterjesztést már most is bünteti a hatályos jogszabály. Nincs szükség szigorításra – tette hozzá.

MSZP

Az MSZP sem szavazza meg a törvényt, jelentette be Tóth Bertalan a Facebookon, ugyanis az szerinte „határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek”. 

Momentum

A Momentum Mozgalom arra buzdítja a pártokat, hogy ne szavazzák meg a törvényt, ezt a párt elnöke, Fekete-Győr András jelentette be a Facebookon. Természetes, hogy ilyenkor a kormány a nagyobb felelősséghez szabott nagyobb mozgástérrel dolgozik, írja a párt elnöke, azonban szerinte a felhatalmazás nem lehet korlátlan, és nem tarthat örökké. Harminc nap elteltével rendszeresen meg kell vizsgálni, hogy indokolt-e fenntartása – írja Fekete-Győr. 

Egy diktátortörvényt akar elfogadtatni a parlamenttel kedden. Azt akarja, hogy ő dönthesse el, meddig tart a rendkívüli jogrend, és ezzel a saját rendkívüli felhatalmazása

– olvasható a pártvezető közleményében. Ezért ebben a formában a párt nem támogatja a javaslatot, ugyanis szerintük a korlátlan időtartam, valamint az álhírek terjesztésével kapcsolatos rész elfogadhatatlan. 

Jobbik 

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Magyar Hangnak nyilatkozott a törvényjavaslattal kapcsolatban. Jakab nem vitatja, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, és abba is beleegyeznének, hogy fix ideig rendeleti úton irányítsa az országot a kormány, azonban Jakab szerint „semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk. Azt ugyanis királyságnak hívják.”

Rovatok