Index Vakbarát Hírportál

Már Orbántól kér maszkot egy budai fogorvos

2020. március 22., vasárnap 17:32 | aznap frissítve

Az első kerületben alapellátó fogorvosként dolgozó Dr. Iványi József egyenesen Orbánhoz próbál fordulni, hogy az állam biztosítsa a megfelelő szűrőjű maszkokat a munkájukhoz, különben megfertőződhetnek és megbetegedhetnek, úgy pedig nem lesznek munkaképesek. 

Egészen pontosan azt írja, hogy a megfelelő, FFP2-es és FFP3-as maszkok elengedhetetlenek a jelenlegi helyzetben a fogorvosi sürgősségi betegellátásnál. Ráadásul az állam is ilyen maszk viselését ajánlja a gyanús eseteknél, ezért fontos lenne, hogy biztosítson is akkor ilyen maszkokat. Nemcsak a fogorvosoknak, hanem az asszisztenseknek is, ők is ugyanúgy ki vannak a téve ilyen veszélyeknek. A maszk ráadásul nemcsak az orvost és az asszisztenst védi a betegtől, hanem fordítva is, a beteget is, ha az egészségügyi dolgozók esetleg tünetmentes hordozók lennének.

Alább a levél:

Orbán Viktor

Miniszterelnök Úr

részére

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Jelen levelemet a fogászati alapellátást biztosító rendelők FFP2 – FFP3 szűrőosztályú maszkellátásával kapcsolatban írom.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet kapcsán bevezetett felelősségteljes és szükséges állami intézkedések kiegészítéseképpen kérem, hogy a fogászati alapellátásban dolgozó fogorvos kollégák és az asszisztensek részére az FFP2 – FFP3 típusú maszkot biztosítani szíveskedjenek.

A koronavírus járvány miatt március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet okán, a fogászati ellátáshoz a Koronavírus eljárásrend, a Fogászati Egészségügyi Ellátással Összefüggő Fertőzések megelőzése Módszertani Levele és az NNK 2020.03.14-én kelt ajánlása szerint szükséges, hogy az egészségügyi személyzet a gyanús és megbetegedett esetek ellátása során legalább FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszkot használjon.

Szükséges ez amiatt, hogy az orvosok és az asszisztensek egészségének megóvása által a munkaképességük a lakosság gyógyításának szolgálatában maradhasson.

Az FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszk viselése az interkurrens, iatrogén infekció megelőzése miatt is elengedhetetlen feltétele a jelenlegi helyzetben végzett fogorvosi sürgősségi betegellátásnak.

Kérem, hogy a levelemben szereplő indokok elfogadásával az FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszkot a fogászati alapellátás számára folyamatosan biztosítani szíveskedjenek.

Segítségét köszönöm!

Tisztelettel:

Dr. Iványi József

Budapest, 2020. március 22.

Rovatok