Index Vakbarát Hírportál

Együtt koszorúzott a koronavírusos rektorral, karanténba vonult a fideszes EP-képviselő

2020. március 23., hétfő 18:42

Ahogy arról írtunk, Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, gyakorló orr-fül-gégészről kiderült, hogy március elején végződő észak-olaszországi síelésén elkapta a koronavírust. Miután hazaérkezése óta bement dolgozni, sőt operálni is, ezért a Magyar Orvosi Kamara hivatalból eljárást indított ellene.

Azóta 120 embert teszteltek, ők voltak az úgynevezett kontaktszemélyei, és ahogy megtudtuk, mindenki negatív lett első körben. A második szűrés eredményeire még várnak. Trócsányi László volt igazságügy-miniszter, jelenleg a Fidesz európai parlamenti képviselője is kontaktszemélynek számít, mivel együtt koszorúzott a koronavírusos szegedi rektorral, ezért hétfő délután Facebookon jelentette be, hogy – negatív tesztje ellenére - önkéntes karanténba vonul:

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi helyzet miatt már én is otthonról folytatom munkámat, tartom a kapcsolatot kollégáimmal és szeretteimmel.

Trócsányi ugyanazon a március 15-i koszorúzáson vett részt, melyen B. Nagy László, Szeged fideszes országgyűlési képviselője, aki szintén önkéntes karanténba vonult, de az országgyűlés hétfői ülésén (melyen a kormánynak rendkívüli jogköröket biztosító ún. koronavírus-törvényről szavaztak) mégis megjelent egy maszkban.

Rovatok