Index Vakbarát Hírportál

Így zajlik a zsilipes beléptetés a Semmelweis Egyetem klinikáin

2020. március 24., kedd 10:48

Hétfőtől kizárólag azután lehet belépni a budapesti Semmelweis Egyetem klinikáira, hogy az érkezőket (a dolgozókat és betegeket egyaránt) kikérdezték egy kérdőívvel, és lázat mértek rajtuk. 

A felsőoktatási intézmény honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint az intézkedéssel minimalizálni kívánják az esélyét, hogy a klinikákra beléphessenek a koronavírust potenciálisan hordozó emberek. Az influenzaszerű tüneteket mutató belépők esetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ által meghatározott mindenkori eljárásrendet érvényesítik. A beléptetést önkéntes hallgatók segítik. Mutatjuk, hogyan zajlik a zsilipes beléptetés:

A belső klinikai tömb (Szentkirályi utca – Üllői út – Mária utca – Baross utca által határolt) területének és az ott található klinikáknak minden utcai bejáratát, néhány kivételtől eltekintve, bezárják. A nem előjegyzett betegek gyalogosan a Baross utcai kapun léphetnek be, míg az előjegyzéssel rendelkezők az adott klinika portáján, amely csak számukra és a gyalogosan érkező munkatársaknak nyitott. Ezek mellett más tömböket is lezárnak, korábbi cikkünkben erről részletesen írtunk. Továbbá érvényben van továbbra is a látogatási tilalom, ennek értelmében a beteggel kísérő nem léphet be a klinikák területére, kivéve apás szülés esetén, valamint ha mozgáskorlátozott vagy fogyatékkal élő páciens szorul segítségre.

(Borítókép: Huszti István/Index)

Rovatok