Index Vakbarát Hírportál

Áprilistól szombati menetrendre áll át a BKK

2020. március 26., csütörtök 10:44

Olyan kevesen használják a tömegközlekedést a fővárosban, hogy április 1-jétől hétköznap is a szombati menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. 

Alacsony a járatok kihasználtsága

vállalat közleménye szerint a veszélyhelyzet elrendelése és az iskolák bezárása óta 80-90 százalékkal esett vissza az utasszám, egy-egy járművön négy-hat ember, vagy még annál is kevesebben utaznak. Múlt héten már tanszüneti menetrendet vezettek be, a tapasztalatok alapján azonban még így is alig utaztak Budapesten, így most még jobban ritkítják a járatok sűrűségét. 

Azt ígérik, hogy továbbra is biztosítják hogy a járműveken ne legyen harminc százalék feletti kihasználtság. Ez az a maximális érték, amit a nemzetközi gyakorlatban is alkalmaznak a járvány megakadályozására.

Csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és buszvonalakon továbbra is a forgalomhoz mérten sűrű járatindulásra lehet számítani, olvasható a közleményben. A jövő szerdától életbe lépő menetrend szerint az M2-es, az M3-as és az M4-es metró, az 1-es villamos, a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok pedig 2-3 percenként járnak majd. 

Változik az éjszakai menetrend is

A fővárosi közösségi közlekedés nappali utasszámának visszaesésével párhuzamosan jelentősen csökkent az éjszakai járatok kihasználtsága is. Ezért a március 27-ről 28-ra, péntekről szombatra virradó éjjeltől egyes, a belvárosi szakaszok sűrűbb lefedettségét biztosító indulások kiiktatásával változik az éjszakai járatok menetrendje Budapesten, írja a BKK.

Az éjszakai járatok új menetrendje szerint Budapest belső területén 15 percenként indulnak a buszok. A külsőbb kerületek központja, illetve a nagyobb lakótelepek felé tartó járatok 30 percenként, az ezeken túli külső területek felé közlekedők pedig 60 percenként követik majd egymást.

Az M2-es és az M4-es metró utolsó szerelvényei pénteken és szombaton is a munkanapi menetrendhez hasonlóan, fél 12 körül indulnak.

Visszatéríti a nemzetközi jegyeket a MÁV

A járványügyi helyzetre való tekintettel kezelési költség nélkül visszatéríti az április 30-ig érvényes nemzetközi jegyek árát a MÁV. 

Közleményükben azt írják, jelenleg korlátozás nélkül lehet nemzetközi menetjegyeket venni azokra a vonatokra, amelyek közlekedését nem korlátozzák. Ha viszont valaki szeretne lemondani az utazásról, a menetjegy és a helyjegy árát is visszakapja.

A visszaváltás részleteiről itt lehet bővebben tájékozódni. 

A hármas metró felújítása nem áll meg

A járványügyi veszélyhelyzet ellenére a tervezett ütemezés szerint haladnak az M3-as metróvonal déli szakaszának rekonstrukciós munkálatai, írja a BKK. 

A Kőbánya-Kispest metróállomásnál az új sínpárok már a helyükre kerültek, és hamarosan befejeződik az úgynevezett harmadik sín burkolatának szerelése is, amely a vonatok elektromos ellátását biztosítja.

"A dízel tehervágánygépkocsik (TVG-k), szinte megállás nélkül róják a köröket Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér között, hogy az építési anyagok, szerszámok, új gépek, berendezések beszállítása valamint a hulladékok kiszállítása ne okozzon fennakadást" - olvasható a közleményben. 

A legfontosabb új berendezések már a helyükön vannak, és nyár végén elkezdődhetnek a tesztelési folyamatok.

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok