Index Vakbarát Hírportál

Mást gondolnak az orvosok a maszkviselés hasznosságáról, mint Müller Cecília és az NNK

2020. március 26., csütörtök 15:47

 "NE VISELJEN MASZKOT HA NEM BETEG!"

Az utasítást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egy, az Emberi Erőforrások Minisztériumával közös plakáton kezdte terjeszteni a közösségi médiában, valamint más hivatalos felületeken, ám sokak felháborodását kiváltották, Szél Bernadett országgyűlési képviselő idevágó Facebook-posztjának megjelenése és terjedése, valamint az idevágó sajtómegkeresések és kérdések után pedig egyszerűen eltüntették a "lakossági tájékoztatót".

Az üzenet, amit ugyanakkor Müller Cecília országos tisztifőorvos a napi koronavírus-sajtótájékoztatókon többször is hangoztat, ugyanaz maradt: egészséges emberek számára nincs értelme a maszkok viselésének. Csütörtökön például Müller Cecília a "maszkhelyzet" tisztázását ígérte, majd arról beszélt, hogy maszkot csak az viseljen, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen.

A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília ugyan elismerte:

egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust, de a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti.

Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg. Az eldobható sebészi maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni, ismertette a szakember. Müller Cecília végül kijelentette: az utca emberének maszkviselése

önmagában nem fogja megállítani a járvány terjedését.

Hogy a tisztifőorvos komolyan gondolja mindezt, azt az általa vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központ lakossági tájékoztatója is erősítette. Az NNK viszont még külön – azóta eltüntetett – Facebook-bejegyzésben is leszögezte: senki ne viseljen maszkot, ha nem beteg. Erre szerintük csak akkor van szükség, ha valaki lázas, köhög, vagy folyik az orra, avagy valamilyen fertőző betegségből gyógyulófélben van.

Na de honnan tudja egy állampolgár a csoportos koronavírus-járvány idején, hogy milyen fertőző betegséget hordott, vagy éppen hord ki lábon, akár tünetmentesen? Hiszen maga Müller Cecília beszél rendre a teljesen, vagy szinte tünetmentes vírushordozókról, valamint arról, hogy az igazolt fertőzéseknél nyilvánvalóan sokkal több beteg van Magyarországon, méghozzá az ország bármely területén.

A már nem elérhető NNK-féle lakossági tájékoztató szerint, mindennek ellenére a WHO egyértelmű ajánlása alapján egészséges ember számára nem szükséges a sebészeti maszk viselése.

Az egészséges emberek által viselt szájmaszk nem csökkenti jelentősen a fertőződés veszélyét, viszont álbiztonságot adhat: a használók adott esetben nem figyelnek a többi megelőző ajánlásra. Ami a megelőzésben elengedhetetlen, az a rendszeres, szappanos kézmosás, illetve az, hogy ne nyúljunk arcunkhoz, szemünkhöz kézmosás nélkül.

A Magyar Orvosi Kamara ezzel szemben egy saját plakáttal tette egyértelművé:

a maszk gátolja vírus átadását tünetmentes fertőzötteknél is, ezzel hozzájárul a járvány terjedésének akadályozásához. Nemcsak magunkat, hanem egymást is védjük vele.

A WHO-ajánlás tehát valóban szemben áll a orvosi meggyőződéssel, miszerint járvány idején minél többeknek érdemes maszkot viselni. Ráadásul, mint arra Szél Bernadett posztja is emlékeztetett, a Columbia Egyetem kutatói nemrég a Science nevű tudományos lapban közölt tanulmányukban állapították meg, hogy a nem beazonosított fertőzöttek indították el az új koronavírus-járványt Kínában. A fertőzöttek 86 százalékát a kijárási tilalom előtt fel nem ismert vírushordozók tették ki és a diagnosztizált esetek 79 százaléka tőlük kapta el a betegséget. Az egyik kutató szerint "Kínában a COVID-19 esetek robbanásszerű emelkedését pont azok az emberek okozták, akiknek enyhe tüneteik voltak, vagy a kór szimptómái meg sem jelentek náluk."

Rovatok