Index Vakbarát Hírportál

Benkő: A magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban

2020. március 31., kedd 07:42

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, amit az MTI szemlézett. A miniszter szerint a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás.

A kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek, mondta Benkő. Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.

Benkő szerint

több száz létfontosságú vállalat van, közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki.

Benkő Tibor kérdésre válaszolva azt mondta, a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.

Rovatok