Index Vakbarát Hírportál

Ívkorrekciót végeznek a Juhhodály melletti halálkanyaron

2020. április 1., szerda 10:45

A Magyar Falu Program keretében megújul a Bajna és Gyermely közötti 1105-ös út 4,1 kilométer hosszan - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Erről a hírhedt útszakaszról tavaly nyáron írtunk bővebben,

akkor egy helyi képviselő azt mondta, egy év alatt körülbelül harmincszor csúszott árokba autó a Juhhodály melletti kanyarban.

Most egy 560 millió forintos beruházással a burkolat mellett Bajnán az Ugrató-patak hídját is felújítják. A munkálatok sebességkorlátozás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett zajlanak várhatóan június közepéig.

"A térség számára kiemelt fejlesztésről van szó, amit korábban a lakók és a polgármesterek is kértek. Ívkorrekcióra is sor kerül, így biztonságosabb lesz a közlekedés az útszakaszon. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból közeljövőben Bajna belterületi útjait is felújítják" - idézték a közleményben a térség országgyűlési képviselője, Völner Pál (Fidesz-KDNP) nyilatkozatát.

A burkolat, a padka és a híd felújítását követően a szakemberek új forgalomtechnikai elemeket is kihelyeznek, és új burkolati jeleket festenek fel - írja az MTI. 

Rovatok