Index Vakbarát Hírportál

Tizenhét fertőzött van lélegeztetőgépen Magyarországon

2020. április 1., szerda 11:25

Három repülőgép érkezett szerdán Magyarországra különféle védőfelszerelésekkel, például maszkokkal, amiket elsősorban egészségügyi dolgozók kapnak. További három gépet is várnak még ma. A regisztrált fertőzöttekből 17 ember van lélegeztetőgépen, hat százalék pedig intenzív ellátásra szorul. Az operatív törzs szerint az adatkezelési szabályok szerint jártak el, amikor sorszámmal, életkorral és nemmel részletezve közölték a fertőzöttek és elhunytak adatait. A TASZ szerint viszont jogsértők voltak. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak összefoglalva.

525-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, ez napról napra emelkedik, de egyenletesen, mondta Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Ez szerinte azt jelenti, hogy egyelőre a szoros kontaktban lévők adják át egymásnak a fertőzést. 

A regisztrált 525 fertőzöttből 25 százalék tünetmentes, 35 százalék enyhe tüneteket mutatott, 17 ember van lélegeztetőgépen, 6 százalékuk pedig intenzív ellátásra szorul, mondta Müller.

Az elmúlt 24 órában négy idős beteg hunyt el, mindegyikük krónikus betegségben szenvedett, így az áldozatok száma 20-ra nőtt. Az elhunytak átlagéletkora 73 év, közülük 12 férfi, 8 pedig nő. Ez Müller szerint igazolja, hogy a betegség az időseket és a magas kockázatban lévőket érinti leginkább, de

most már nincsenek kivételek.

A fiatalok is ugyanúgy elkaphatják, és senki nem tudja, ki kitől kapja el a fertőzést. A tisztifőorvos emlékeztetett, hogy a vírus az egész ország területén jelen van.

A legtöbb fertőzött Budapesten és Pest megyében található, de Müller szerint a vidékiek sem nyugodhatnak meg, sőt:

úgy kell viselkednünk, mintha jelen lenne ott is

– mondta. Müller szerint a megfertőződöttek 80 százaléka nem észlel magán tüneteket, a vírust viszont így is tovább tudja adni.

Az operatív törzs élőjét itt nézheti, továbbgörgetve folytatódik a cikk.

Koronavírus: az operatív törzs április elsejei sajtótájékoztatója

A tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy mindig mossunk kezet, a munkahelyeken is, és a lakásba belépés után is rögtön fertőtlenítsünk. A bevásárlás után a táskát a lakás ajtaja elé tegyük le, a kabátot vegyük le, és fertőtlenítsünk. Cseréljünk ruhát, zuhanyozzunk, és tegyük külön a saját dolgainkat a többiekétől. 

Kiss Róbert alezredes szerint az operatív törzs folyamatosan figyeli a veszélyhelyzet rendeleteinek betartását. A bevezetett intézkedések a fertőzések és megbetegedések csökkenését okozták, így mindezt a veszélyhelyzet végéig fenntartják, tette hozzá.

Szerdán három járat érkezett Ferihegyre, védőfelszerelésekkel, maszkokkal, overallokkal, és még másik három járat is jönni fog ma. Ezeket elsősorban az egészségügyi dolgozók kapják.

Az alezredes szerint a legtöbb rendőri felszólításra az emberek együttműködőek voltak, de több rendészeti beavatkozásra volt szükség:

Határhelyzet:

122 büntetőeljárást indítottak, ebből

Újságírói kérdésekre adott válaszok:

Ezeket a kérdéseket küldte az Index szerdán az operatív törzsnek:

(Borítókép: Müller Cecília az operatív törzs mai virtuális sajtótájékoztatóján. Fotó: képernyőkép / Index)

Rovatok