Index Vakbarát Hírportál

Átmenetileg leálltak a boncolások, koronavírusos halottaknál a hamvasztást javasolják

2020. április 2., csütörtök 09:31

„Egyszer használatos védőruha, védőszemüveg, FFP3-maszk, PVC-be mártott kesztyű, lábzsák, valamint kézfertőtlenítő beszerzéséhez kért segítséget az operatív törzstől a mintegy kétszáz temetkezési szolgáltató és a 17 hamvasztóüzem számára az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület” – írja a Magyar Nemzet.

A lapnak a szervezet elnöke elmondta, természetesen tudják, hogy a védőfelszerelés biztosítása a szolgáltatók feladata, de ezeket jelenleg nehéz beszerezni. Egyelőre van elég fertőtlenítőszerük, ami a halottszállító járművek fertőtlenítéséhez szükséges, de hozzátette: ha fertőző elhunytat visznek, a kocsit minden egyes alkalommal fertőtleníteni kell.

A cikkből kiderül, hogy a veszélyhelyzet és a kijárási korlátozás miatt változik a temetéseknél, szertartásoknál a szokásos rend. Az ügyintézésnél is próbálják minimálisra szorítani a személyes jelenlétet, az ügyfélszolgálatokon plexit szerelnek fel. Emellett azt kérik a szolgáltatóktól, hogy

„a járvány ideje alatt a szertartásokat a családokkal egyeztetve, kizárólag szűk körben, maximum tíz gyászoló jelenlétében bonyolítsák le.”

A patológiákon speciális eljárásrendet vezettek be. „A miniszteri utasításra felfüggesztették a boncolásokat, és a legmagasabb fokú, a HIV- vagy a Creutzfeld–Jakob-fertőzötteknél is alkalmazott óvintézkedéseket léptettek életbe.

Azokat az elhunytakat, akik bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek, akár volt alapbetegségük, akár nem, még a kórházi osztályon eleve dupla zsákba helyezik, amelyek külsejét fertőtlenítik és megjelölik”

– írják, és hozzáteszik, hogy ugyanígy kell eljárni azok esetében is, akiknél akár csak a gyanúja felmerült a koronavírusos fertőzésnek.

Azoktól pedig, akiknél felmerül a Covid–19-fertőzés gyanúja, „a halál beálltának megállapítása után harminc percen belül orr- és torokváladék-mintákat kell venni a fertőzés gyanújának megerősítésére vagy kizárására”.

„A patológiai tagozat az elhunytak mosdatását nem javasolja, öltöztetésüket is csak védőfelszerelésben. A Covid–19-fertőzöttek esetében a hamvasztást szorgalmazzák, ha mégis koporsóba temetik az elhunytat, akkor azt csak zárt koporsóban ajánlják” – írja a Magyar Nemzet.  Tímár József, a patológiai tagozat elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta:

„nem tudjuk, hogy egy halott szöveteiben meddig marad életben a vírus.”

„Kiemelt gondossággal kezelik azokat a friss szövetmintákat is, amelyeket biopszia vagy műtét során távolítanak el a betegekből az operáló orvosok, hiszen nem tudhatják, hogy vírushordozó-e a páciens” – tette hozzá.

Rovatok