Index Vakbarát Hírportál

Maszkokat, védőruhákat és szemüvegeket hozat Kínából Érd polgármestere

2020. április 2., csütörtök 13:40

Ma hajnalban e-mailt kaptam Kínából! Testvérvárosunk, Hszücsou polgármestere konkrét segítséget ajánlott Érdnek. Zhuang Zhaolin úr megkapta a koronavírus-járvány elleni védekezés kapcsán írt levelem. Teljesen átérzi a helyzet súlyosságát, amelyet a COVID-19 vírus okozott mifelénk is, ezért intézkedett, hogy eljuttassanak hozzánk 10.000 sebészi maszkot, 1.000 védőruhát és 1.000 védőszemüveget. Most veszik fel a kapcsolatot a Shanghai-i magyar konzulátussal, amelyen keresztül eljuttatják hozzánk a segítséget

– írta hivatalos Facebook-oldalán Érd polgármestere, Csőzik László. Az Index kérdésére Csőzik László elmondta, hogy a védőfelszereléseket elsősorban a védekezésben, egészségügyi ellátásban dolgozó munkatársak kapják majd meg, ezután pedig az idősellátást végző Szociális Gondozó Központ és a közterületek fertőtlenítésében dolgozó Érdi Közterület Fenntartó Intézmény munkatársait látják el.

Bízom abban, hogy rövidesen a lakosság védőmaszkokkal történő ellátásában is tudunk segíteni

– tette hozzá. Érden már osztottak szét fejenként 20-20 db egyszer használatos maszkot, amikből többek között a háziorvosok és gyerekorvosok kaptak. Az önkormányzat ezt egy felajánlás révén tudta továbbadományozni.  

Rovatok