Index Vakbarát Hírportál

Egy győri önkormányzati képviselő is megfertőződött a koronavírussal

2020. április 2., csütörtök 09:48

Győr jegyzője, polgármestere és alpolgármestere után Hajtó Péter kormánypárti önkormányzati képviselőnek is pozitív lett a koronavírustesztje, írja az MTI. Csakúgy, mint Radnóti Ákos alpolgármester, Hajtó is a Facebookon jelentette be a fertőzöttséget. Radnóti Ákosnak és Hajtó Péternek Dézsi Csaba Andráshoz hasonlóan nincsenek tünetei, és a következő két hétben házi karanténban dolgoznak tovább.

Mindhárman azután készíttették el a tesztet önköltségen egy magánlaborban, hogy kiderült, a város jegyzőjének, Lipovits Szilárdnak pozitív eredményt mutatott a koronavírustesztje, a jegyzőnek előző hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért tünetei is voltak.

A polgármester előző napi közleményében azt írta, hogy az első teszt, amit március 27-én, pénteken végeztek el, negatív lett. A második tesztet kedden készítették el, az eredményt szerda este kapta meg. Ezután közleményt adott ki.

Rovatok