Index Vakbarát Hírportál

Szájmaszkok, fertőtlenítőszerek tűntek el a kórházakból

2020. április 7., kedd 13:43

A kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek útját több esetben nem lehetett követni eddig – állította Halmosi Zoltán országos kórházfőparancsnok a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

Több intézményvezető feljelentést is tett, Halmosi szerint több büntetőeljárás is folyamatban van azért, mert egészségügyi készletek tűntek el a kórházakból.

A rádióműsorban Halmosi arról is beszélt, hogy az egészségügyi készletek (például gyógyszerkészletek, fertőtlenítőszerek) védelme mellett a koronavírus-járvány miatt kirendelt kórházparancsnokok másik fő feladata a járványügyi szabályok betartatása a kórházakban. 

Fontos, hogy azok, akiknek szükséges, meghatározott rend szerint, előszűrést követően, megfelelő védőfelszerelésben léphessenek csak be a kórház területére

– hangsúlyozta Halmosi Zsolt az MTI szerint, rámutatva, „egyetlen kis hiba kockázatot jelenthet az intézmény működésére”. Szerinte a sikeres védekezés érdekében arra van szükség, hogy a kórházparancsnokok és a kórházak vezetői között szoros legyen az együttműködés.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőtől minden kórházban kórházparancsnokok figyelik az intézmények működését és az egészségügyi készletek védelmét. A kórházparancsnokok feladatköréről részletesen alábbi cikkünkben írtunk.

Rovatok