Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzéki pártok elégedetlenek a bérkiegészítéssel

2020. április 8., szerda 18:38 | aznap frissítve

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden bemutatta a kormány újabb gazdasági csomagjának részleteit, de egyelőre még mindig nagyon sok kérdés van azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan működik majd. Alább összeszedtük a pártok reakcióit a kormányzati bérkiegészítésre.

Kedden a magyar sajtó megírta a miniszter sajtótájékoztatójára alapozva, hogy a kormány a rövidített munkaidőben dolgozóknak egy bizonyos határon belül állja a fizetésük 70 százalékát.

KÉSŐBB VISZONT A MINISZTER ADOTT EGY INTERJÚT, AMIBŐL KIDERÜLT, HOGY EZ EBBEN A FORMÁBAN NEM IGAZ.

Palkovics az Inforádió műsorában telefonon bejelentkezett, és igyekezett elmagyarázni a kormány programját. Ebből kiderült, hogy a kormány nem annak a bérnek a 70 százalékát támogatja, amit a dolgozó a rövidített munkaideje alapján megkap, hanem annak a 70 százalékát, amit nem kap meg: a cégeknek májustól jelentkezniük kell a járási munkaügyi hivatalnál, meg kell mutatniuk, hogy mennyivel csökkent a rendelésállományuk, és az állam a kieső részt támogatja.

DK

"Mégsem valósul meg a tegnap belengetett formájában a rövidített munkaidőben dolgozóknak ígért segítség. Ugyanis a rövidített munkaidőben dolgozók nem a teljes munkahét bérének 70 százalékára, hanem csupán a rövidítés miatt kieső munkaidőre járó pénz 70 százalékára számíthatnak majd a kormány gazdaságvédelmi akcióterve szerint. Ráadásul ezt is csak a bajba került cégek egy része veheti majd igénybe és azok sem automatikusan és nem most azonnal." – olvasható a DK közleménye. 

Vagyis szinte mindenről, amit erről eddig mondtak, kiderült, hogy hazugság.

"A Demokratikus Koalíció szerint vállalhatatlan, hogy a kormány a semminél is kevesebbet ad a koronavírus-járvány miatt amúgy is kétségbeesett embereknek. Az emberek élete nem játék, Orbán Viktornak és kormányának le kell, hogy essen végre: nem hazudozhatnak tovább úgy a magyaroknak, ahogy azt az elmúlt 10 évben megszokták!" – írta a párt.

MSZP

"Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedd délelőtt bejelentette, hogy állami támogatást biztosítanak a rövidített munkavégzéshez kapcsolódóan. Elmondása szerint: "Az elkerülhetetlen leállásokkal kieső bért, igazságos plafon mellett, a magyar állam 70%-ban átvállalja 3 hónapra" – szól az MSZP reakciója.

"Még ugyanazon a napon azonban pontosítani kényszerült a bejelentést, így az állam csak a kieső időre járó fizetés 70%-át fizeti, és azt is csak akkor, ha a munkáltató megrendelései 15-50%-os mértékben estek vissza. Ráadásul a támogatást csak májustól lehetne igényelni. A kormány tehát azokon nem akar segíteni, akiknél 50%-nál nagyobb a megrendelések visszaesése, így ezeknél a cégeknél a leépítéseket sem fogja akadályozni, és tovább növelheti a válság miatt állásukat vesztett emberek százezres tömegét."

Az MSZP számára elfogadhatatlan a kormány késlekedése, mert a jelenlegi válságban minden nap százak és ezrek veszítik el a megélhetésüket, és kerülnek kilátástalan helyzetbe. Elfogadhatatlan, hogy a kormány nem akar valódi és hatékony segítséget nyújtani sem az elbocsátott embereknek, sem a válság miatt padlóra került kisvállalkozásoknak.

"Kezdeményezzük, hogy a kormány haladéktalanul vezessen be elbocsátási moratóriumot a közszférában és a legnagyobb foglalkoztató és hatalmas nyereséget elkönyvelő multinacionális vállalatoknál. A nehéz helyzetbe került vállalkozás elbocsátás helyett csökkentett munkaidőben alkalmazza tovább a munkavállalókat és ezért az állami költségvetés vállalja át a teljes bér és járulékai 80%-át."

A magyar munkavállalók legalább olyan védelmet érdemelnek, mint román vagy német kollégáik.

"A már elbocsátott emberek sem maradhatnak segítség nélkül, ezért az álláskeresési járadék folyósításának maximális időtartamát 3 hónapról 9 hónapra kell emelni, összegének pedig minden esetben el kell érnie a nettó 100.000 forintot." – írja a párt.

Párbeszéd

"Orbán látszatintézkedései semmit sem enyhítenek a válságon! - Vérszegény az a csomag, amelyet Palkovics László kedden bemutatott, és egyáltalán nem alkalmas a munkahelymegőrzésre. A Párbeszéd követeli, hogy a közpénzből meggazdagodott NER-oligarchák is járuljanak hozzá a kialakult veszélyhelyzet enyhítéséhez, és felszólítjuk a kormányt, hogy vezessék be a Párbeszéd által javasolt válságkezelő alapjövedelmet!" – reagált a Párbeszéd a bérkiegészítésre.

"A Palkovics László által bejelentett látszatintézkedésekből az derül ki, hogy az Orbán-kormány nem tesz érdemi lépéseket, sőt: súlyos szociális és gazdasági válságba sodorja az országot. A 70 százalékig terjedő bérátvállalási arány alacsonynak mondható nemzetközi összevetésben, és továbbra sem világos, mire számíthatnak a már elbocsátott dolgozók: pincérek, gyári munkások, idegenforgalmi alkalmazottak.

Az álláskeresési járadék magyar rendszere katasztrofális: maximum 3 hónapig jár, és a legmagasabb összeg is 120 750 forint - mindez azt jelenti, hogy Európában a magyar a legalacsonyabb összegű és a legrövidebb ideig folyósított álláskeresési járadék. Palkovics keddi bejelentése megmutatja: a kormánynak eszébe sincs ezen változtatni." – írja a párt.

A Párbeszéd ezzel szemben már hetek óta hangsúlyozza, hogy 9 hónapra kell felemelni az álláskeresési járadék folyósítási idejét, az összegét pedig a duplájára kell emelni! Az ugyancsak a Párbeszéd által javasolt válságkezelő alapjövedelem - amely mindenkinek a jövedelemét 100 ezer forintig kiegészítené - a legkiszolgáltatottabbakon segítene, akik például bejelentés nélkül dolgoztak vagy akik önfoglalkoztatók.

"Követeljük tehát a kormánytól, hogy vezessen be válságkezelő alapjövedelmet az egész országban, hasonlóan ahhoz, amilyet az I. kerület párbeszédes polgármestere, V. Naszályi Márta már bevezetett az I. kerületben! Nem utolsósorban azonnal vezesse be a Párbeszéd által javasolt, "egy Orbán közeli oligarcháról elnevezendő adót", amely az 500 millió forint feletti vagyonnal rendelkezőkre, főként a NER-milliárdosokra vonatkozna." – olvasható a Párbeszéd közleménye.

LMP

Átverés a kormány bértámogatási terve - a munkanélküliek mellett a kisvállalkozásokat is cserbenhagyja a kormány

– írja az LMP a bérkiegészítéssel kapcsolatban.

"Minél több részlet derül ki a kormány bértámogatási rendszeréről, annál jobban aggódhatnak a kisvállalkozások. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy ne a multiknak és a saját holdudvarának kedvezzen, hanem a megszűnés rémétől fenyegetett magyar kisvállalkozásoknak.

Más országokkal ellentétben a támogatás szűk körű, a bevételük több, mint felét elvesztőkön nem segít, ráadásul csak májustól igényelhető. A kormány így a hazai kisvállalkozások tömegeit hagyja tönkremenni, és dolgozóikat jövedelem nélkül utcára kerülni.

A bértámogatást nagyon sok országban már hetekkel ezelőtt bevezették, mivel ez a leghatékonyabb módja a gazdasági válság mérséklésének, és a későbbi újjáépítés megalapozásának: azt a munkát akkor lehet leggyorsabban újrakezdeni, ha a munkahely nem szűnik meg. Hétfőn a kormány bejelentette, hogy ezt az eszközt Magyarországon is bevezetik, de "speciális magyar" formában. A támogatás csak akkor vehető igénybe, ha 50 százaléka megmaradt a "rendelésállománynak", ráadásul csak májustól." – írja az LMP.

Ez nem a vészhelyzetbe került, teljes bevételüket vesztett magyar kisvállalkozásoknak szól. Nem segít a vendéglátásban, a turizmusban, a szolgáltatóiparban, és más, a járvány miatt tönkremenő cégeknek és dolgozóknak. Ez így megint csak a nagy multinacionális vállalatokat támogatja, akiknek amúgy lennének saját tartalékaik. Többszázezer magyarnak azonban nincs.

Szél Bernadett - független

Kiderült a miniszter szavaiból, mit értett Orbán Viktor a "bértámogatás speciális magyar formáján". Röviden: a Fidesznek járvány ide vagy oda, aki nem dolgozik, ne is egyék.

– reagált Palkovics bejelentésére Szél Bernadett független képviselő.

"Ma Palkovics László elmondta, hogy úgy vezetik be német mintára a "Kurzarbeitot", vagyis a rövidített munkaidő államilag támogatott formáját, hogy ha van munka, ha nincs, a munkavállalónak dolgoznia kell.

Konkrétan úgy fogalmazott, hogy "azt is szeretnénk, hogy azok a munkavállalók, akik így kapják a jövedelmüket, azok _nem otthon lennének_, hanem olyan hasznos, a cég számára fontos tevékenységet végeznének, legyen az oktatás, legyen az a cég egyéb ügyeinek a továbbfejlesztése, ami hozzáadott értéket állít elő, és amely nem vezet egyfajta szünethez a munkavállaló szempontjából." – írja a képviselő.

Tehát azt akarja a kormány, hogy ne maradjanak otthon azok, akik eddig kényszerszabadságon voltak? Az lenne a "magyar modell", hogy miközben tombol a járvány, a kormány berendelteti munkára azokat az embereket, akiknek a cég nem tud munkát adni?!

"Itt ezt nagyon elrontották: most ugyanis _tilos_ olyan feltételeket szabni az állami támogatáshoz, ami a munka híján otthon maradó dolgozókat otthonuk elhagyására kényszeríti. Ha nem tud a cég távmunkát biztosítani, akkor is járnia kell az állami bértámogatásnak. Minden teljesíthetetlen feltétel felelőtlen és fölösleges kockázatnak teszi ki a dolgozókat és az egész országot!!!" – reagált Szél.

Rovatok