Index Vakbarát Hírportál

Tapssal és énekléssel búcsúztatták a kórház dolgozói az OORI leváltott igazgatóját

2020. április 13., hétfő 13:00

Több mint száz dolgozó búcsúztatta Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatját, miután vasárnap az Ember Erőforrások Minisztériuma megszüntette a megbizatását. 

A szokatlanul keményhangú minisztériumi tájékoztatás szerint a felmentés oka az volt, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben Cserháti Péter nem teljesítette az Operatív Törzs által jóváhagyott, a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait a felkészülésre. Április 15-re több mint 200 ágyat kellett volna szabaddá tenni, a határidőre ennek a tizedét sem ígérte a főigazgató az Emmi közleménye szerint. 

A hétfő délben, az OORI-ban tartott, dolgozók által délelőtt spontán szervezett eseményről az egyik jelenlévő azt mondta az Indexnek, hogy jó hangulatban zajlott, elénekeltek az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalból egy részletet, majd többször megtapsolták a leköszönő főigazgatót, aki közalkalmazottként továbbra is az intézményben marad.

Az eseményre a kórház több dolgozója olyan táblákat készített, amelyen az volt olvasható, hogy "Cserháti vissza"; a rendezvényt ugyanakkor nem lehet tüntetésnek nevezni, mivel az érvényben lévő veszélyhelyzet idején hivatalosan nem lehet tüntetést szervezni. 

A kórház egyik dolgozójától úgy tudjuk, hogy amit a minisztérium kért, az tulajdonképpen már teljesült is: 233 ágyat szabadítottak fel, hogy tudják fogadni a Covid 19-cel fertőződött betegeket, ennek érdekében pedig 60 súlyos rehabilicióra szoruló beteget helyeztek át az OORI főépületéből külső pavilonokba. Az átállás még folyamatban van, mivel az OORI nem akut betegeket ellátó kórház, ezért a felszerelést és a dolgozókat is fel kell készíteni a koronavírusos betegek fogadására. 

Forrásunk hozzátette, hogy tudták a kórházban, hogy 

Cserháti "végsőkig védte a betegeket", hogy ne kelljen őket áthelyezni vagy hazaküldeni az intézményből, az igazgató "nagy ellenállást fejtett ki", ami közre játszhatott a menesztésében. 

Mint március 23-án megírtuk: az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetből már a múlt hónap második felében minden olyan beteget elküldtek, akinek kezelése, műtétje halasztható volt, leállították a nélkülözhető ambuláns, nappali kórházi ellátást, a csoportos kezeléseket. Akkori cikkünk szerint az elrendelt intézkedésekre azért volt szükség, hogy a kórházban megakadályozzák a koronavírus elterjedését, hiszen az intézetben sok idős, érbeteg vagy cukorbeteg embert ápoltak. Most egy kórházhoz közelálló forrásunk azt írta: az elmúlt időben nagy erőkkel szervezték át a kórházat, helyeztek át nehezen áthelyezhető betegeket, akiket máshol nem tudnak ilyen színvonalon ellátni.

A most menesztett Cserháti Péter korábban a budapesti kórházi rendszer teljes átalakítását célzó Egészséges Budapestért Program miniszteri biztosa volt.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok