Index Vakbarát Hírportál

Müller: 204 fertőzött, 10 halálos áldozat a Pesti úti idősotthonban

2020. április 14., kedd 11:22

A magyarországi élelmiszer-előállítás és a fogyasztókhoz való eljuttatás biztonsága garantált, ehhez számos intézkedést tettek az elmúlt hetekben – mondta Nagy István. Az agrárminiszter is részt vett ugyanis az operatív törzs keddi tájékoztatóján, ahol a magyar gazdatársadalomnak, valamint az élelmiszeriparban, kereskedelemben és logisztikában dolgozóknak mondott köszönetet.

Nagy István nyílt levélben kérte a Magyarországon működő kiskereskedelmi-élelmiszerláncokat, hogy a magyar termékeket válasszák, így a mezőgazdaságban és az agráripar területén biztosíthatóak a munkahelyek, még akkor is, ha az idénymunkákban sokan elvesztették a napi betevőt már most is.

Nagy István az agrárszektort érintő kormányzati intézkedések között azokat sorolta, amelyek az agráriumban segíthetik a hitelfelvételeket, valamint a beruházások könnyítését. Újabb döntések is születtek az általa vezetett akciócsoport javaslatára, így a mezőgazdasági szektorban:

Nagy István arról is beszélt, a mezőgazdaságban számos intézkedésre volt és van szükség, mert

az ember az első.

Lakatos Tibor rendőr ezredes a húsvéti hétvégéről számolt be:

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerint beváltak a polgármesterek által bevezetett további szigorítások, visszaszorult a forgalom és a közterületi jelenlét a hétvégén, de több helyen még így is – minden kérés, ajánlás ellenére – megszegték a kijárási korlátozásokat, esetenként tilalmakat is az emberek.

Több mint 14 ezren vannak házi karanténban, közülük több ezret kellett figyelmeztetni arra, hogy tartsa be a hatósági utasítást, több esetben szabálysértési eljárást is indítani kellett, vagy helyszíni bírságot kiszabni, ismertette Lakatos.

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette a járvány kedd reggel közzétett adatait, miszerint újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt újabb 13 beteg, ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma, és ugyanennyien távoztak gyógyultan a kórházakból.

A 13 újabb halálos áldozat mindegyikének volt valamilyen „régóta hurcolt” alapbetegsége; ketten voltak 60 év felett, a többi elhunyt 70 évnél idősebb volt.

Változatlanul igaz az az alaptétel, hogy az időseket és a krónikus alapbetegséggel küzdőket érinti a legsúlyosabban a fertőzés

– mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília ugyanakkor ismét figyelmeztetett, sokan tünetszegényen vagy tünetmentesen hordják ki a betegséget, ezért mindenkinek vigyáznia kell embertársaira. Müller beszélt a súlyosabb esetekről is, és jóhírként jelentette be:

9 ember lekerült a léglegeztetőgépről már, ők elhagyhatták az intenzív osztályt is.

A tisztifőorvos szerint tehát a magyarországi kórházakban is alkalmazott – a WHO által szorgalmazott – kezelés ad reményt a gyógyulásra a súlyosabb esetekben is. A tisztifőorvos szerint azonban a legkitettebbeket ápoló intézményekre, így az idősotthonokra, szociális intézményekre, valamint a krónikus betegeket, időseket ellátó egészségügyi intézményekre kell fókuszálni, az ott dolgozókat és ápoltakat megvédeni.

Müller Cecília ismét a fenntartók, munkáltatók felelősségéről beszélt, legalábbis az eszközbeszerzéssel kapcsolatban. Elmondta ugyanakkor, hogy járvány idején az állam besegít a munkáltatóknak, juttatnak egyéni védőfelszerelést az intézményekbe, ma például a háziorvosi praxisok kaphatnak ilyen eszközöket.

A tisztifőorvos beszélt a tesztelésről, elmondása szerint a háziorvos rendeli el a tesztet, amit ebben az esetben kötelező elvégezni. A járványügyi hatóságot is kötelező értesíteni, és a kontaktvizsgálatok körét már ezek határozzák meg.

204 fertőzött, 10 halálos áldozat a Pesti úti idősotthonban - az operatív törzs április 11-i tájékoztatója

De mi a helyzet az idősotthonok ápoltjainak tesztelésével? Müller Cecília arról beszélt, hogy két negatív laborvizsgálat vagy két hét elkülönítéses karantén nyújt megfelelő védelmet arra, hogy egy érintett ne adhassa tovább a fertőzést másnak, ezért szerinte minden esetben az elkülönítés a helyes megoldás.

Nincs az a teszt a világon, amely kizárná, hogy valakinél 14 napon belül nem jelentkezik valamilyen tünet

– mondta, azt hangsúlyozva, hogy semmilyen laborvizsgálat nem helyettesíti a karanténidőszakot, a teszt ugyanis csak egy adott pillanatot mutat ki, lappangási időben nem is jelentkezik a víruspozitivitás.

A tisztifőorvos szerint a Pesti úti idősotthonban már 204 fertőzöttet regisztráltak és közülük 10-en meghaltak.

Beszélt a fertőtlenítésről, és arról, hogy folyamatos orvosi felügyeletről kell gondoskodni az intézményben, mert az ott maradt időseket is monitorozni kell. Müller Cecília szerint továbbra is folyik a vizsgálat, még nem tud választ adni arra, hogy minden rendben volt-e az intézményben.

A sajtó kérdéseire adott válaszok:

Az Index kedden ezeket a kérdéseket küldte írásban az operatív törzsnek:

Rovatok