Index Vakbarát Hírportál

Ha elődjét rehabilitálják, feláll a Fejér Megyei Kórház megbízott vezetője

2020. április 15., szerda 18:33 | aznap frissítve

Vastapssal búcsúztatták a kórház dolgozói a Fejér Megyei Kórház nemrég menesztett főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt. A búcsúztatón készült videón látszik, hogy a kórház munkatársai szíveket és transzparenseket feltartva köszöntek el Csernavölgyitől, és jelezték, hogy visszavárják a volt főigazgatót. 

Mint korábban megírtuk, Csernavölgyi Istvánt Kásler Miklós miniszter április 11-én szólította fel, hogy adja át hivatalát a Fejér Megyei Szent György Kórház élén. Később azzal indokolta a döntést a minisztérium, hogy Csernavölgyi súlyos mulasztást követett el a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A volt főigazgató közleményében azt írta, hogy egy esetben elcsúszott az elektronikus adatszolgáltatással, emiatt szűnt meg végül a munkaviszonya a kórházzal. Szerinte a hiba, amely a kirúgása indoka, nem kötődik a főigazgató személyéhez, adminisztratív hiba volt, amely bármely intézmény életében előfordul.

Csernavölgyi helyére Bucsi László került, aki 2008 óta az intézmény Mozgásszervi Sebészeti Centrumának vezetője. Megbízása határozott időre, a főigazgatói pályázat eredményes lezárásáig tart. 

A búcsúztatón Csernavölgyi ismét elmondta, hogy adatszolgáltatási hiba vezetett a menesztéshez, de ez a hiba „még véletlenül sem főigazgatói hatáskör”. Hozzátette, hogy azt, hogy mi a valódi ok, amiért felállították, nem tudja megmondani, és nem is akarja boncolgatni, mert jelenleg komoly járványügyi helyzet van, így az, hogy vele mi történik, most másodlagos. Emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy felkészítsék a kórházat a koronavírusra, beszerezték a védőfelszereléseket, és megkezdték a dolgozóik szűrését százasával. 

Ezután felszólalt a kórház megbízott főigazgatója, Bucsi László is, aki elmondta, hogy „a történet nem kerek”, ezért belső vizsgálatot folytatnak az ügyben még a héten. Ennek eredményét a menesztett vezető „mellékelheti a további folyamatához”, amit indít, és ha ez a menesztett igazgató rehabilitációjával végződik, akkor ő abban a pillanatban, amikor ezt Csernavölgyi megkapja, feláll ebből a székből, és olyan gyorsan távozik, amilyen gyorsan ideültették. 

Az emberi erőforrások minisztere nemrég megszüntette Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatói megbízását is, ott a felmentés oka az volt, hogy a minisztérium szerint a járványügyi veszélyhelyzetben Cserháti Péter nem teljesítette az operatív törzs által jóváhagyott, a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait a felkészülésre.

Rovatok