Szerdára újabb 12 ember vesztette életét a koronavírus-fertőzés miatt, és további 67 magyar állampolgár szervezetében mutatták ki a betegséget, ezzel 1579-re nőtt az igazolt koronavírusos megbetegedések száma.
Az új áldozatok 64 és 88 év közöttiek, hét férfi és öt nő.
Mindannyian krónikus betegségben szenvedtek, jellemzően szív- és érrendszeri betegség, veseelégtelenség, cukorbetegség gyengítette szervezetüket, magas vérnyomás mellett. Többen korábban stroke-ot kaptak – derült ki a kormányzati tájékoztató oldal friss adataiból.
Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta a Pesti úti idősotthonról, hogy az intézményben 204 fertőzöttről tudnak, közülük 10 fő pedig már elhunyt a betegségben. Jó hírként közölte, hogy 9 főt levettek a lélegeztetőgépről, ők már az intenzív osztályt is elhagyhatták. A tisztifőorvos hangsúlyozta:
Változatlanul igaz az az alaptétel, hogy az időseket és a krónikus alapbetegséggel küzdőket érinti a legsúlyosabban a fertőzés.
Müller Cecília ugyanakkor ismét figyelmeztetett, sokan tünetszegényen vagy tünetmentesen hordják ki a betegséget, ezért mindenkinek vigyáznia kell embertársaira. A sajtó kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy országszerte ellenőrzik az idősotthonokat. Müller Cecília kérdésre elmondta, hogy ez egyébként is a népegészségügyi hatóság feladata, de a mai nappal elrendelte az ország 1035 otthonának népegészségügyi hatósági ellenőrzését.
A kórházi ágyak 60 százalékának felszabadítását érintő kérdésre Müller azt mondta, nézzünk körül a világban. Szerinte a magyar intézkedések ugyan sikeresek, mégis „mindig a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni”.
A sajtótájékoztatón részt vett Nagy István agrárminiszter is, aki egyfelől köszönetet mondott többek között a magyar gazdatársadalomnak is, másfelől pedig beszámolt azokról az agrárszektort érintő kormányzati intézkedésekről, amik az agráriumban segíthetik a hitelfelvételeket, valamint a beruházások könnyítését. Újabb döntések is születtek az általa vezetett akciócsoport javaslatára, így a mezőgazdasági szektorban:
A magyarországi megbetegedésekről folyamatosan frissülő grafikonunkból tájékozódhat:
(Borítókép: Huszti István / Index)