Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett fogházbüntetést kapott az a mezőtúri nő, akinek gondatlansága miatt kislánya kiesett az ablakon

2020. április 21., kedd 12:26

Március végén emeltek vádat az ellen a mezőtúri nő ellen, akinek gondatlansága miatt 5 éves kislánya kiesett az ablakon és életveszélyes sérüléseket szerzett. 

Most jogerősen 2 évre ítélték, és 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabtak ki rá

írja az MTI.

Az eset március 3-án történt, amikor a nő vásárolni indult és egyedül hagyta óvodás korú kislányát harmadik emeleti lakásukban. A kislány kiment a konyhába, felmászott egy székre és onnan az ablak alatt lévő konvektorra. Kinyitotta az ablak alsó részét, innen először párnáját dobta ki, majd ő is kimászott és lezuhant a tíz méterrel lejjebbi térkő burkolatra. Ekkor életveszélyes sérüléseket szerzett, de életben maradt.

Az ügyben 2020. március 17-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék március 24-én mellőzve a tárgyalást büntetővégzést hozott, ezt az ügyészség tudomásul vette, illetve a vádlott és védője sem kérték tárgyalás megtartását. 

Rovatok