Index Vakbarát Hírportál

Ápolási támogatást adnak a DK-s polgármesterek Budapesten

2020. április 22., szerda 16:20

Fővárosi otthonápolási támogatást vezetnének be a DK-s polgármesterek. Cserdiné Németh Angéla, Gy. Németh Erzsébet, Kiss László, László Imre, Niedermüller Péter, Szaniszló Sándor közös sajtótájékoztatójukon ismertették a Demokratikus Koalíció javaslatát. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes emlékeztetett: a kormány két hete döntött úgy, hogy bár a járványhelyzet ezt Németh szerint nem indokolja, kiürít 36 ezer kórházi ágyat.

Hiába hívták fel többen is a figyelmet, hogy erre akkor sem lenne szükség, ha egyszerre 180 ezer koronavírus-fertőzött lenne Magyarországon, a kormány most sem hallgatott az orvosokra és a szakértőkre. Orbán Viktor politikai döntést hozott, és még arra is hajlandó volt, hogy a döntés véghezviteléhez kórházigazgatókat váltson le az intézmények éléről.

Ezzel olyan embereket küldtek haza tömegével a kórházainkból, akiknek a jelentős többsége folyamatos ápolásra szorul. Legyen világos: ez több ezer magyar ember életének a veszélyeztetése. Nem túlzás kijelenteni, hogy aki amiatt hal majd meg a következő hetekben, mert nem kapott szakmailag megfelelő napi ápolást - hiszen kitől is kapott volna, ha nincs orvos vagy ápoló a családjában - azt a kormány a halálba küldte. Ez a kormányzati döntés gyilkosság” - mondta a főpolgármester-helyettes.

Cserdiné Németh Angéla XV. kerület polgármester kijelentette, hogy meg fogják oldani, hogy a betegek, a családok ne maradjanak magukra, segítség nélkül. 

A polgármesterek ezért ápolási támogatást vezetnek be minden DK-s vezetésű kerületben.

“A jövőben minden DK-s önkormányzatban egyszeri 50 ezer forintos támogatást kapnak azok a családok, akik a kórházból hazaküldött családtagjukat ápolják “ - ismertette Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester.

Arra kérik a többi polgármestert is, hogy csatlakozzanak a rendkívüli támogatás bevezetéséhez.

Rovatok