„Egy cipőben járunk a hallgatókkal, mi is csak figyeljük a tudósokat és a virológusokat” – kezdte Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli, szokásos interjújában. A kormányfő szerint jobb, ha nem válik mindenki „botcsinálta” járványügyi szakemberré, hagyjuk a tudósokat, hiszen „kiváló koponyáink vannak”.
De hogy mi következik május 3-án? Orbán erre azt mondta, hogy új kijárási szabályokat fognak alkotni, mert a védekezés új szakaszába lépünk majd, és fokozatosan – szigorú menetrend szerint – újraindíthatja a kormány Magyarországot.
Jövő hétvégére új szabályokkal kell rendelkeznünk, ezek kialakítása gőzerővel folyik
– mondta, azt ígérve, hogy speciális szabályok vonatkoznak majd a veszélyeztetettebbekre, mert meg kell védeni az időseket, a krónikus betegségekkel, valamint a nagyvárosokban élőket. Orbán beszélt a kórházi ágyfelszabadítási intézkedést érintő kritikákról, és azt mondta: a felelősségteljes magatartás a legrosszabbra való felkészülés, ezt követték. Méghozzá azért, mert
ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, nem tudjuk megállítani, akkor valóban tízezer kórházi ágyra lehet szükség.
Orbán szerint azért kellett felkészíteni az egészségügyi ellátórendszert, hogy ha az ország újraindításakor tömegessé válnak a megbetegedések, ne érje őket váratlanul egy nagyobb betegtömeg.
Egyetlen magyar emberről, (...) egyetlen beteg emberről sem mondunk le
– jelentette ki. Orbán arról is beszélt, hogy sokat tanult a veszélyhelyzet ideje alatt, olyan tudásokat szerzett meg, amelyekért mások fizetnek. De nemcsak ő, hanem az átlagos emberek is sokat tanultak:
Intelligens ország a mienk, az emberek hat hét alatt megértették, ki-ki megtanulta, amit neki kellett.
A kormányfő szerint az, hogy a magyar járványkezelés eddig sikeres, az leginkább annak köszönhető, hogy „nem rezeltek be a magyarok”. A kérdésre, hogy konkrétan mégis mi következik május 4-től, Orbán azt mondta, együtt fogunk élni a vírus fenyegetésével.
Szerinte három dolgot tudunk biztosan:
„Nem túl vagyunk rajta, hanem felkészítettük magunkat a legrosszabb forgatókönyv esetére is” – fogalmazott Orbán. A kormányfő szerint tehát most együtt kell élni azzal, hogy itt van egy vírus, „nincs vakcinánk”, és ilyen életvitelre kell berendezkedni május 4. után egészen addig, amíg lesz védőoltás a koronavírus ellen.
Senki sem akar együtt élni az ellenségével, el akarja pusztítani, (...) majd ha lesz fegyver, akkor fel is nyársaljuk ezt a vírust.
Orbán ismét arról beszélt, hogy Ausztria továbbra is a labor számára, és szerencsés közelről figyelni az intézkedéseiket, hiszen ott már elkezdték feloldani a korlátozásokat. Hozzátette: bár ő is hozzáfogna már az enyhítéshez, hiszen a magyar gazdaság érdeke ez, de május 4-ét még megvárja.
Azután viszont általános, állandó szabályok jönnek, a polgármesterek az eddigi hétvégi szigorító lehetőségeiket várhatóan megkapják májustól állandó jogkörként.
Orbán gyors gazdasági kilábalásra készül, úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül, sőt már az év végére visszatornászhatja magát a gazdaság a válság előtti állapotra, és azt ígérte ismét, hogy amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit fognak létrehozni.
Egyetlen forintot sem kaptunk az uniótól
– jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az uniós átcsoportosításokkal és válságalapokkal csak a „korábban is Magyarországnak járó pénzhez” juthatunk hozzá, és nagy a mellébeszélés az ügyben, mert „Brüsszel nem a transzparenciáról híres pontja a világnak”.
A csütörtöki uniós csúcstalálkozón született megállapodások ugyanakkor a kormányfő beszámolója alapján rugalmasabbá és gyorsabbá teszik majd a krízis idején a pénzhez jutást.
Arról is megállapodtunk, hogy egy jóval nagyobb költségvetést kell létrehozni, azaz mindenkinek többet kell befizetnie, Magyarország is többet fog befizetni
– mondta Orbán, aki szerint viszont arról nem sikerült megállapodni, hogy támogatást vagy hiteleket nyújtson-e az EU a tagállamoknak a válság leküzdésére.
Hogy Berlinben mit gondolnak Magyarországról, az engem különösebben nem érdekel
– mondta a jogállamisági kritikákkal kapcsolatban Orbán, aki szerint a németek és egyes politikai erők „a diplomáciai kritikák kevésbé elegáns formáját” választják, de ezt „lerázzuk magunkról, mint a vizet a kutya”. Orbán szerint más „kávéház” azonban Brüsszel, mint Berlin, utóbbinál ugyanis a kritikák mögött szerinte mindig Soros György áll.
A kormányfő szerint Soros a héten tette közzé a második tervét, a második Soros-tervet, ami az egész Európai Uniót veszélyezteti, mert eladósítaná úgy, hogy
egész életünkben fizethetnénk az árát.
Orbán szerint Brüsszelt hatalmi harcok jellemzik, és az, hogy "valaki" mindenáron nyerészkedni akar az európaiakon, de az elmúlt tíz évben a magyar kormány már bizonyította, hogy tudja kezelni és távol tartani az ilyen próbálkozásokat.