Index Vakbarát Hírportál

Újabb 1,67 milliárdot csoportosítanak át a vadászati kiállításra

2020. április 24., péntek 06:33

Újabb forrást biztosít a kormány a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett, de mára már Kovács Zoltán államtitkár által szervezett, 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására - derül ki a csütörtök késő este megjelent Magyar Közlönyből, amelyet az mfor.hu szúrt ki elsőként.

A kormányhatározat értelmében a kormány arra kérte fel a pénzügyminisztert, Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László bevonásával

az idei költségvetésben 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról gondoskodjon.

Egyben rögzítették azt is, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, mely a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinél tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére.

Legutóbb a kormány tavaly novemberben csoportosított át 2 milliárd forintot a vadászati kiállítás előkészítésére, a kormányszóvivőből államtitkárrá kinevezett, majd a világkiállítással is megbízott Kovács Zoltán egy Facebook-posztjából pedig az is kiderült: tavaly decemberig már több mint 3 milliárd forintot költöttek el a 2021-es expóra.

A tervezett vadászati világkiállításra öntött pénzekről itt és itt írtunk bővebben.

Rovatok