Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília a tatabányai kórházban zárlatot rendelt el

2020. április 28., kedd 16:15

Az országos tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén egyértelművé tette, hogy számos egészségügyi intézményben elkezdődött a dolgozók és az ápoltak szűrése, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint az operatív törzs támogatja ezt a célzott tesztelési folyamatot. Az egészségügyi dolgozók célzott szűréséről nem fogalmazott egyértelműen, mert esetükben a hőmérőzést említette ebben a körben.  A láz azonban csak az egyik szűrhető tünete a megbetegedésnek, de nem teljes, mert "számos alkalommal zajlik le a betegség tünetszegényen vagy tünetmentesen, ezért a teljesség ezzel nem tárható fel", mondta.

Müller Cecília szerint a tetőzéssel kapcsolatban csakis forgatókönyvek, becslések vannak, hiszen ez egy eddig nem ismert vírus, amelynek terjedését is csak most, napról napra mérik fel. Több tudományos kutatócsoport végzett modellszámításokat, még abban sem vagyunk biztosak, hogy a járvány lecseng és maradandóan elmúlik. Többen úgy vélekednek róla, hogy szezonálisan alakul, besimul a humán koronavírusok közé, és szelídül.  

Itt a dátumok és a járványcsúccsal kapcsolatos jóslások is ezeknek az adatoknak a függvényében változhatnak, hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a korlátozó intézkedések feloldására még akkor sem tesznek teljesen javaslatot, ha ő maga is az utóbbi napokban meggyőződik arról, hogy valamiféle egyensúly látható a terjedésben, ezért lehet a feloldásról gondolkozni, de csak megfontoltan és fokozatosan:

abban biztos vagyok, hogy a legveszélyeztetettebb csoportokra nézve ez könnyítést nem jelenthet.

Müller konkrétabban is válaszolt néhány kérdésre, így kiderült például, hogy

A TATABÁNYAI KÓRHÁZBAN HÉTFŐ KÉSŐ ESTÉRE A KÓRHÁZ 53 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓJÁRÓL TUDTÁK, HOGY FERTŐZÖTT, ZÁRLATOT RENDELT EL, "ODA MOST BETEG NEM ÉRKEZIK, ÉS JELENLEG IS ZAJLIK AZ A JÁRVÁNYÜGYI TEVÉKENYSÉG, AMELYNEK OTT MOST ZAJLANIA KELL".

Az elhunyt 41 éves egészségügyi dolgozó ügyében a tisztifőorvos szakfőorvosi vizsgálatot fog kérni, egyelőre nem akart felelőtlenül nyilatkozni.

Arról még beszélt, hogy az Országos Mentőszolgálatnál a főigazgató nem jelzett felé eszközhiányt, de "időnként bárhol előfordulhat" ilyen hiány, éppen a megnövekedett szükséglet miatt. A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban folyamatban van a vizsgálat, erről sem kívánt jelenleg bővebb tájékoztatást adni.

A kórházakból hazabocsátott betegekkel kapcsolatban ugyanakkor kijelentette:

nem titok, 16 panasz érkezett az NNK-ba, egyik sem daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban.

A tisztifőorvos szerint világos utasítást és ajánlásokat adtak arra, hogy ki bocsátható haza és ki nem. Minden panaszt egyenként szakfőorvossal fog kivizsgáltatni:

ez a dolgom és meg is teszem.

Müller arról is beszélt, hogy a járványügyi intézkedések nem öncélúak, a tisztifőorvos ezen a ponton reagált a DK-s Varga Zoltán kritikájára. A tisztifőorvos szerint a jelenlegi helyzet nem könnyű és

"SENKINEK NEM ÁRT, HA KAP EGY KIS MENTÁLIS SEGÍTSÉGET, ENNEK AZ ELVISELÉSÉRE, KÉPVISELŐ ÚR."

A népjóléti bizottság üléséről szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

Rovatok