Index Vakbarát Hírportál

Vidéken lazítanak a kijárási korlátozás szabályain

2020. április 29., szerda 19:41 | aznap frissítve

A koronavírus elleni védekezés új szakaszát jelentette be Orbán Viktor szerda este Facebook-oldalán.

Mint fogalmazott, a védekezés első szakasza mostanra lezárult. 

Közös erőfeszítésünknek köszönhetően úgy látom, hogy a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna. 

Fokozatosan és szigorú menetrend szerint megpróbáljuk újraindítani az életet Magyarországon, folytatta. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élők feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani.

Budapesten és környékén marad a kijárási korlátozás, vidéken azonban új védelmi intézkedéseket vezetnek be.

Az új szabályok szerint május 4-től

Orbán azt ígérte, a részleteket csütörtökön ismertetik. 

A kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel, és kéthetente felülvizsgáljuk a hatályban lévő védelmi szabályokat

- tette hozzá, a végén pedig még megjegyezte, hogy pénteken a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, mert anyák napja lesz vasárnap.

Hétfőn nulla órától lépnek hatályba a bejelentett szabályok, mondta később Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1-en.

Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy szerdán, azaz április 29-én döntenek a kormányülésen a járványügyi korlátozások enyhítéséről. Vasárnap Müller Cecília országos tisztifőorvos is megerősítette az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy május 3-a után változtathatnak a korlátozásokon, és módosítják a 65 év felettiekre vonatkozó szabályokat.

Korábban Orbán Viktor egy videóban beszélt arról, hogy a szakemberek május 3-ára várják a járvány tetőzését. 

Pénteken pedig már konkrét részleteket is említett a miniszterelnök az enyhítésekről. A Kossuth Rádióban azt mondta, új kijárási szabályokat fognak alkotni, mert a védekezés új szakaszába lépünk majd, és fokozatosan – szigorú menetrend szerint – újraindíthatja a kormány Magyarországot.

Jövő hétvégére új szabályokkal kell rendelkeznünk, ezek kialakítása gőzerővel folyik

– fogalmazott, és azt ígérte, hogy speciális szabályok vonatkoznak majd a veszélyeztetettebbekre, mert meg kell védeni az időseket, a krónikus betegségekkel, valamint a nagyvárosokban élőket. 

Március 27-én vezették be a kijárási korlátozást Magyarországon. A szabályok értelmében az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák nyitva maradtak, de 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek mehettek ezekre a helyekre vásárolni. 

A korlátozás két hétig volt érvényben, majd húsvét előtt, április 9-én bejelentette Orbán Viktor, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a korlátozást, és hetente döntenek a fenntartásáról. 

Rovatok