Index Vakbarát Hírportál

Pénzt vonnak el az ELTE-től a járványra hivatkozva

2020. április 30., csütörtök 20:21 | aznap frissítve

A koronavírus-járvány miatt több korlátozást is bevezetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem gazdálkodásában, írja a Magyar Narancs.

Az ELTE kancellárja, Scheuer Gyula április 20-án azt írta az egyetemnek, hogy alapvetően változnak meg a gazdálkodási lehetőségek, a hallgatói jelentkezések, a működési feltételek, és arra is fel kell készülniük, hogy az állami költségvetésből származó támogatások nagyságrendje és időbelisége is eltér a korábban tervezettől.

A kancellár utasítása alapján ezentúl:

Scheuer arról is rendelkezett, hogy a hazai pályázati források felhasználásakor „kiemelt hangsúlyt és figyelmet kap, hogy a pályázatban használt infrastruktúra, emberi erőforrás, dologi és rezsi jellegű költség adó- és járulékterheivel együtt elszámolható legyen a pályázati támogatás összegében.” Ennek érdekében a dékánok jóváhagyási jogkört kapnak a pályázati témavezetők szakmai igényeinek teljesítése felett.

Az utasításban a kancellár nem részletezi az állami támogatás csökkentésének mértékét, a Magyar Narancs információi szerint 860 millió forintos megszorításról lehet szó. A fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is levélben kérte az ELTE-t a fegyelmezett gazdálkodásra.

Rovatok