Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták egy budapesti bordélyház üzemeltetőjét

2020. május 3., vasárnap 15:18 | aznap frissítve

Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra letartóztatta a  azt a nőt, akit egy budapesti belvárosi bordélyház üzemeltetésével, prostitúció elősegítésével gyanúsítanak – írja az MTI.

A 27 éves nő Budapest V. kerületében egy bérelt lakásban tartott fenn bordélyházat, az általa foglalkoztatott prostituáltakat egy weboldalon hirdette. Ő tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel, részesült a szexuális szolgáltatásokért kapott díjból, valamint a lakáshasználatért is napidíjat kért.

A csütörtökön elfogott és őrizetbe vett nő letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bíróság, ugyanis a bordélyházat is úgy működtette, hogy közben egy hasonló bűncselekmény miatt elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt.

Rovatok