Index Vakbarát Hírportál

BRFK: Nem terjesztett rémhírt Lomnici, amikor a forint elleni külső támadásról beszélt

2020. május 15., péntek 12:09

Nem terjesztett rémhírt ifj. Lomnici Zoltán, amikor a forint elleni külső támadásról beszélt a köztévében. Erre a megállapításra jutott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely azután indított eljárást, hogy Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként továbbította hozzájuk Vadai Ágnes DK-s képviselő hozzá intézett parlamenti kérdését.

444-hez eljutott a rendőrség határozata, amiben arról írnak, nem valósult meg a rémhírterjesztés, mert a Századvég elemzője csak „személyes tudomásszerzésen alapuló” véleményt nyilvánított, és

NYILATKOZATÁT AZ MTI ADTA KI „TÚLZÓ, HATÁSVADÁSZ CÍMMEL”.

A határozat szerint egyébként a rémhírterjesztés megállapításához „nem elegendő a magatartás tanúsítása”, annak „objektíve” alkalmasnak kell lennie a védekezés eredményességének akadályoztatására is.

„A feltárt jelek azt mutatják, hogy külső támadás okozta a forint múlt heti gyengülését." Így szólt Lomnici kijelentése az MTI beszámolója szerint. A Századvég elemzője szerint az is a külső támadásra utal, hogy a Magyar Nemzeti Bank korrekciós beavatkozásként kamatemelést hajtott végre, ami végül hozzájárult a magyar fizetőeszköz erősödéséhez. Megjegyezte, Soros György 1992-ben a brit fonttal szemben hajtott végre spekulációs támadást.

Rovatok