Index Vakbarát Hírportál

Fellebbez az ügyészség a Fő utcai bulizóknak drogokat eladó díler letartóztatásáért

2020. május 16., szombat 12:00

Az ügyészség fellebbezett, hogy letartóztatásba kerüljön a férfi, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert adott el annak a kamasz társaságnak, amelynek egy tagja kiugrott egy budapesti lakás ablakán - írja szombati közleményében az ügyészség. 

Mint azt korábban írtuk, május 9-én egy fiatalokból álló társaság úgy döntött, hogy Budapestre utazik bulizni az érettségi után, a Fő utcában lakást béreltek, a társaság egyik tagja pedig egy ismerősén keresztül drogokat is rendelt. A kábítószerektől viszont a társaság egyik tagja megvadult, tört-zúzott és meg is sérült, majd amikor a sérülései miatt társai mentőt hívtak, kivetette magát az ablakon. Az első hírek arról szóltak, hogy a fiú életét vesztette, de kiderült, hogy él, bár válságos állapotban van, édesapja szerint beállt a fiúnál az agyhalál állapota, eltört a gerince, nyakcsigolyája és a tüdeje is roncsolódott.

A dílert, aki LSD-t, füvet és speedet adott el a kamaszoknak, a rendőrség május 14-én elfogta és csekély a mennyiségű kábítószer kereskedelmének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség pedig indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mivel az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi – ha szabadlábon maradna – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el. A bíróság szerint a gyanú megalapozott, azonban nem letartóztatást, hanem bűnügyi felügyeletet rendelt el nyomkövető eszköz viselésével.

A végzés nem végleges. Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.

Rovatok