Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: Kövér László megengedheti, hogy régimódi úriember legyen

2020. május 18., hétfő 15:55

A napirend előtti felszólalások után azonnali kérdésekkel folytatódott a parlament hétfői ülése. Varga-Damm Andrea (Jobbik) arról kérdezte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy ellátja-e megfelelően a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét. 

A jobbikos politikus felidézte Kövér László kijelentését, amelyben a házelnök kijelentette, hogy "szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb". 

Varga Judit kijelentette, hogy a valódi cselekvésben hisz, nem a hisztériakeltésben, épp ezért hirdette meg, hogy 2020 legyen az áldozatsegítés éve. Varga szerint a témában civil és szakértői munkacsoporott is létrehozott. 

Megjegyezte, hogy az ülésre készülve átnézte az ellenzék női politikusainak oldalait és elképedt, mert szerinte minden bejegyzés alatt őt női, anyai, emberi méltóságában sértő kommentek hemzsegnek. 

Maguk ne kérjenek rajtam számon semmiféle nővédelmet és egyenjogúságot, amíg az önök követői ilyen megjegyzéseket engednek meg az önök oldalán

– jelentette ki Varga Judit. 

A miniszternek Potocskáné Körösi Anita válaszolt a Jobbikból, a képviselő elhatárolódást várt Vargától a kormánypárti politikusok korábbi, szexista megjegyzéseire. 

Majd beidézte Varga, Kövér kijelentéséről szóló interjúrészletét, amely szerint "Kövér László szavai tiszteletet mutatnak a nők iránt". Potocskáné szerint ezek a szavak "megbocsáthatatlanok". 

Viszontválaszában Varga Judit azt mondta, hogy szerint Kövér László "megengedheti magának, hogy régimódi úriemberként többre tartsa a nőket", és ne akarja őket ilyen helyzetben látni. A miniszter szerint az érem másik oldala, hogy a nőknek jól esik, amikor előzékenyen viselkednek velük szemben. 

Rovatok