Index Vakbarát Hírportál

Jeszenszky Géza szerint ha csak ellenségeket szerzünk, egyedül fogunk maradni, mint Trianonban

2020. május 19., kedd 23:00

Interjú jelent meg Jeszenszky Gézával a Szemlélek oldalán. Az egykori külügyminiszterrel készült beszélgetésben több erősebb állítás is elhangzik. 

Szóba került a legutóbbi EP-vita, és a járvány kapcsán született koronavírus-törvény, aminek a takarásában sok rendelkezés lett átnyomva, ami nem volt kapcsolatos a járvánnyal. 

Legyen az az igen érthető cél, hogy a kritika helytálló legyen, ha van! Ha pedig van benne igazság, akkor javítsuk ki a hibát! Vagy cáfoljuk az állításokat! De erre azt állítani, hogy az EU-nak nincs joga arra, hogy belenézzenek a Magyarországon folyó történésekbe?! Hát jól néznénk ki, ha itt bárki bármit megtehetne a törvénytisztelő polgárokkal!

- mondta Jeszenszky, aki kitért Az elveszett presztízs című könyvére is, ami kapcsán arról beszél, hogy a történelem megismételheti önmagát, ha barátok helyett nemzetközi ellenségeket szerzünk. A könyvben arról írt, hogy hány jóindulatú kritikát utasított el az akkori vezetés, ami oda vezetett, hogy Trianonban egyedül maradt az ország. "Nekünk barátokat kell szereznünk, és nem ellenségeket!" - mondja.

Felmerül az interjúban, hogy nem csak a magyar kormány részéről jön erős szkepticizmus az Európai Unióval kapcsolatban, amire az egykori külügyminiszter azt mondja, "ennek egyik tényezője éppen az, hogy olyan dolgokat kérnek számon, amire nincs felhatalmazás. De ha felruháznák a Bizottságot több jogosultsággal, akkor meg azt hallanánk: Brüsszel ne mondja meg, hogy mit tegyünk!"

Ezt mondták az angolok is. Ők azonban az egykori gyarmati kapcsolatokkal, egy erős hadsereggel megengedhetik ezt maguknak. Magyarország számára nincs alternatíva! Legfeljebb, ha valamiféle tatár kánsággá alakulnánk, és egy eurázsiai rendszerbe tömörülnénk, visszaállítanánk a KGST. Csak ilyen alternatíva van jelenleg, de ezt szerintem egyetlen józan ember sem kívánja

- mondta. A milliós nagyságrendű migrációra Jeszenszky szerint az egyetlen út az integráció, mert az emberek akik eljöttek nem visszatelepíthetőek, és nem gettókat kell kialakítani. Szerinte Európa nyitott a racionális vitára a magyar kormánnyal is. 

Európa a racionális vitára, a kompromisszumra, a szavazásra épül. Eddig Európa – a háborúkat leszámítva – számos válsággal megbirkózott, és nagyon bízom abban hogy erre a következő időszakban is kész lesz

- mondja. Végül az interjúban érintették a román-magyar kapcsolatokat is, amiről elmondta, ez egy olyan helyzet, amiben csak egy nemzetközi hatáskörrel bíró szervezet tud segíteni.

Románia alkotmánya azt mondja ki, hogy Románia a román nemzet egységes és oszthatatlan állama, ami azt jelenti, hogy nem vesz tudomást a kisebbségekről. A román alkotmány alapján utasítják el a magyar javaslatokat. Ezekben a helyzetekben csak egy nemzetközi hatáskörrel bíró szervezet tud segíteni. Ha nincs Európai Unió, akkor semmi esélyünk sincsen arra, hogy a szűk látókörű politikusokat jobb belátásra bírjuk.

Az interjút teljes terjedelmében  itt olvashatja

Rovatok