Index Vakbarát Hírportál

Jobbik: „Kimondjuk: hibáztunk!”

2020. május 20., szerda 07:46

Miután kedden a parlamentben a Fidesz mellett a Jobbik is megszavazta a titkosszolgálatokat is érintő törvényjavaslatot, az ellenzéki párt frakcióelnöksége nyilatkozatban közölte: hibáztak.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar történelemben szinte alig találni példát arra, amikor egy politikai szereplő elismerte, hogy hibázott. Főként a mai, magát tévedhetetlennek tartó vezér által irányított rezsim idején ritka az emberi hibák elismerésére. Mindezek ellenére, mi szeretnénk beismerni: hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk

– írták közleményükben.

Különösebb magyarázatot nem fűznek a történtekhez, annyit írtak még, hogy a Jobbik „a téma felelősének a javaslata alapján” szavazott. 

„Az a több ezer éves emberi bölcsesség adhat valamekkora mentséget számunkra, miszerint tévedni emberi dolog, de a hibát el nem ismerni ördögi. Ezért kimondjuk: hibáztunk!” – zárul a közlemény.

Az új törvény felhatalmazza a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy egy Magyarországot érő kibertámadás elhárítása érdekében ellenőrizze az állami és önkormányzati szervezetek „elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmát”.

Rovatok