Index Vakbarát Hírportál

Házi cincér és gomba tette életveszélyessé a fonyódi kilátót

2020. május 21., csütörtök 17:39

A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó nevű kilátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt - közölte Hidvégi József polgármester az MTI megkeresésére csütörtökön.

A polgármester azt is elmondta, hogy az is kérdéses, idén látogatható lesz-e a kilátó. Az épületet 2011-ben készítették, a polgármester elmondása szerint évi 30 ezeren látogatják. A helyreállítási költségeit 50-60 millió forintra becsülik.

Ha a felkért igazságügyi szakértő jóváhagyja, a turistákat a nyáron felengedik a kilátó kőből készül alsó részéig, mondta. A helyreállítást őszre tervezik.

Hidvégi József elmondta, hogy még 2008-ban nyert 85 százalékos támogatást a dél-balatoni város az akkor 80 millió forintba kerülő kilátó megépítésére. A kőalapzatú és fémtornyot is magába foglaló építmény fenyőből készült faszerkezetére nem járt le a 10 év szavatossági idő.

A szakértői vélemények szerint a kivitelező kellő fakezelésének elmaradása miatt költözhettek a gerendákba már beépítés előtt házi cincérek, nedvességet beengedő lukakat hagyva maguk után, továbbá egy szintén kezdetektől a fagerendákban lévő, belülről korhadást indító gombafaj is kikezdte az építményt, mondta a polgármester, és hozzátette, tart az egyezkedés a kivitelező céggel a hibák elhárításáról, ha ez nem jár eredménnyel, akkor pert indít Fonyód.

Hidvégi József arról is beszámolt, hogy a város 380 millió forint támogatást nyert el turisztikai fejlesztéseire, amelyek része a település magaspartján egy újabb kilátóhely megépítése és a sétány felújítása, a várhegyi parkoló kiépítése, továbbá a Széplátó felújítása 5 millió forint erejéig. Ebből a kilátó deszkázatának kijavítására futja, a faszerkezetet a kivitelezőnek kell helyreállítania, mondta.

Rovatok