Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy tényleg nem lesz több pénz a biodómra

2020. május 21., csütörtök 23:21

Nem ad több pénzt a Biodómra a kormány, mondta Fürjes Balázs a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában. Azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a Hermina-garázsra szánt 5 milliárd forintot átcsoportosítják az állatkerti beruházásra. 

A biodóm költségvetése az építés kezdete óta folyamatosan csak növekszik: az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett beruházás 2017-ben 43,7 milliárd forintot kért és kapott a kormánytól, a  Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója  viszont tavaly év végén azt mondta, ezt még 20 milliárddal meg kellene toldani, majd az idén váratlanul lemondott. 

Fürjes beszélt a fővárosi buszbeszerzésről is, az államtitkár megismételte, amit a délelőtt folyamán már Facebookon is bejelentett, hogy késve, de ad pénzt a kormány Budapestnek új buszokra. A levél szerint ugyan a kormány a járványügyi védekezés érdekében a buszbeszerzés támogatására szánt 3,2 milliárd forintot elvonta, az összeg ugyanakkor szerepel a 2021-es költségvetés tervezetében. A BKV így megrendelheti a 17 szóló és a 17 csuklós buszt. 

Rovatok