Index Vakbarát Hírportál

Egy ideig elsősegélynyújtási ismeretek nélkül is kiadják a jogosítványokat

2020. május 22., péntek 17:17 | aznap frissítve

A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányrendelet, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel az elsősegélynyújtási ismeretekről szóló igazolás nélkül is kiadhatóvá teszi a jogosítványt, ha egyébként minden más vizsgafeltétel teljesült. 

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet (219/2020. V. 21.) szerint ez a szabály legalább 15 napig érvényes, ezután addig marad érvényben, ameddig a veszélyhelyzet fennáll. 

Eddig a jogosítvány kiadásának feltétele volt, hogy a Magyar Vöröskeresztnél vizsgát kellett tenni elsősegélynyújtási ismeretekből vagy be kellett mutatni a mentességről szóló igazolást. A járványhelyzetben azonban leálltak a felkészítő tanfolyamok és a vizsgák is, amelyeken az egyik alapfeladat a befúvásos lélegeztetés bemutatása volt ambubabán. Ezt érthető okokból a járványhelyzetben senki nem vállalta. 

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete a Facebookon azt írja: az elsősegélynyújtó vizsgáztatás június 2-től újra elindul. Az ügyfélszolgálatuk már május 25-én 10 órától működik ismét, ettől az időponttól kezdve minden munkanapon 9 órától 16 óráig fogadják az elsősegélynyújtó vizsgára jelentkezők hívásait. 

Az egyelőre kérdéses, milyen módon tudják biztosítani júniustól, hogy a befúvásos lélegeztetés gyakorlásához, majd pedig a vizsgán való bemutatásához  használt műanyag babákat megfelelően fertőtlenítsék. Ezt a műveletet ugyanis mindenkinek be kell mutatnia, aki vizsgázik.

Már a járvány előtti időszakban is ez volt az elsősegély-tanfolyamok legnagyobb körültekintést igénylő része,  gondoljunk csak a folyamatos fertőtlenítési procedúrákra – mondta az Indexnek Pető Attila, a  Kreszprofesszor néven is ismert közlekedési szaktanár és szakoktató. Természetesen léteznek fertőtlenítők és lélegeztető maszkok, de a járvány kellős közepén, egy ismeretlen hatásmechanizmusú, nagy fertőzőképességgel rendelkező kórokozó kiszámítható jelenlétében érdemes lenne átgondolni, hogy ennek a vizsgáztatási formának milyen következményei lehetnek, tette hozzá a szakember.

Pető szerint  jó lenne, ha a nemzetközi újraélesztési gyakorlatot nézve, és a hazai szakemberek jó részének véleményét megkérdezve lassan eljutnánk odáig, hogy vajon van-e értelme a befúvásos lélegeztetés gyakorlatát a továbbiakban is vizsgakövetelményként fenntartani. Pető szerint a járvány időszakában elegendő lenne a szívkompresszió, és minden más gyakorlati feladat bemutatása. 

Rovatok