Index Vakbarát Hírportál

Bűncselekményé tenné a petárdázást egy fideszes törvényjavaslat

2020. május 26., kedd 20:29 | aznap frissítve

Az állatvédelemre hivatkozva szigorítaná a Fidesz a petárdázásért járó büntetést, szabálysértés helyett bűncselekmény lenne a petárdázás.

Kedden három fideszes és egy KDNP-s képviselő nyújtott be egy olyan törvényjavaslatot, amely a címe szerint „az állatok fokozott kímélete érdekében szükséges” módosításról szól. 

A petárdázás jelenleg is tilos, de ez sokakat nem tart vissza, és emiatt – főként szilveszterkor – sok állat ijed meg és menekül el, de sok gyerek is megsérül a robbanásokban. Ahogy arról korábban már írtunk, a Fidesz – meghallva az állatvédők évek óta tartó könyörgését – ezért akarná szigorúbbá tenni a büntetést: szabálysértés helyett bűncselekmény lenne a petárdázás.

A most benyújtott javaslat értelmében két év szabadságvesztés is járhatna annak, aki jogosulatlanul használ pirotechnikai termékeket, vagy megszegi azokat az előírásokat, amelyek ezekre vonatkoznak.

Ha a „pirotechnikai termékkel visszaélés a köznyugalmat súlyosan megzavarta”, akkor a javaslat hároméves szabadságvesztést is kiszabhatóvá tenne.

A törvényjavaslat elfogadásához kétharmados többségre lesz szükség az országgyűlésben. Ha elfogadják, akkor a törvény a kihirdetését követő hatvanadik napon lép hatályba.

Rovatok