Index Vakbarát Hírportál

Június közepén megszűnik a veszélyhelyzet, de néhány intézkedés marad

2020. május 26., kedd 17:11

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését – jelentette be kedden Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

A kormányt a hétfői ülésén döntött arról, hogy két törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyeket ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a veszélyhelyzet, és június közepén véget ér a különleges jogrendi időszak – mondta Orbán Balázs. A két javaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza.

A Magyar Nemzet azt írja, Orbán Balázs kitért a védekezés ideje alatt hozott átmeneti szabályok sorsára, néhány konkrét példát is említve:

Orbán Balázs szerint ha a parlament támogatja a javaslatot, egy esetleges második hullám esetén nem lesz szükség újabb rendkívüli jogrendre, mert a tervezet megerősítené az egészségügyi válsághelyzet jogi intézményét.

Ha a parlament támogatja a benyújtott törvényjavaslatot, akkor olyan helyzet áll elő, hogy az egészségügyi válsághelyzet intézményén keresztül – ami az egészségügyi törvényben kerül elhelyezésre – meg fogjuk tudni hozni azokat a szabályokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy eredményesen védekezzünk a járvány ellen. Jelenlegi tudásunk szerint nem lesz szükség újabb rendkívüli felhatalmazás kérésére

– válaszolta az államtitkár a Magyar Nemzet kérdésére.

Varga Judit igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy kedden az Országgyűlés elé kerül a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslat, kedden kora délután pedig azt mondta, június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet Magyarországon. Mind a miniszter, mind az államtitkár bocsánatkérésre szólította fel azokat, akik szerint a kormány visszaélt a járvány miatt hirdetett jogosítványaival.

Rovatok