Index Vakbarát Hírportál

Népszava: Egyelőre nem jött be a közpénzből finanszírozott luxushajóbiznisz

2020. május 26., kedd 06:33

Nem indul biztatóan az összesen 4,6 milliárd forint közpénzből útnak indított állami nyaralóhajó-program: a tavaly és az idén beszerzett Nicols Estivale típusú, hat-tíz személyes lakóhajók javarészt üresen vesztegelnek majd a tiszai kikötőkben, amelyek közül ráadásul a kiskörei a meghosszabbított átadási határidőre sem készült még el - írja a Népszava. (Az egy külön történet, hogy egy ekkora hajó vezetéséhez a jelenlegi törvények szerint hajóvezetői engedély kellene, ennek ellenére engedély nélkül vezethetik ezeket a hajókat.)

A lap szerint a külföldi foglalásokat szinte mind lemondták, a hazai vendégek pedig az eddigi tapasztalatok szerint legfeljebb egy-két napos élménytúrára neveznének be, mert a hosszabb hajózás több ezer eurós árát nem az itthoniak pénztárcájához szabták. Ettől még lehet később jó üzlet az állami lakóhajó-program, de az idei év, és a koronavírus-járvány megmutatta, miért és mennyire sérülékeny befektetés a közpénzből finanszírozott luxusturizmus - írja a lap.

A flottát üzemeltető MAHART nem válaszolt arra a kérdésükre, hogy mekkora bevételt terveztek a hajóbérlésekből 2020-ra, de remélik, ennek jó része a nehézségek ellenére is befolyik majd a kasszába. Révész Máriusz aktív turizmusért felelős kormánybiztos a Népszavának azt mondta: akciókkal próbálják majd a magyarok számára is vonzóvá és elérhetővé tenni a nyaralóhajózást. 

Listaáron hat személynek heti 2876 euróért, azaz mintegy egymillió forintért lehet bérelni hajókat. Bevezetik az egynapos bérlés lehetőségét, de a lap szerint így is drága mulatság ez, különösen az elszállt, 350 forintos euró mellett: a napi, fejenként legalább 24 ezer forintos költséget aligha tudják tömegek vállalni.

Rovatok