Index Vakbarát Hírportál

Müller: 100 ezer lakosra 38 fertőzött jut az országban

2020. május 26., kedd 11:40

Hazánkat nem döntötte le lábáról a koronavírus-járvány, de megtorpantunk, mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Schanda szerint már több mint egymillió embernek nyújtottak valamilyen támogatást. „Ha munka van, minden van” – mondta a miniszterhelyettes.

A munkahelyteremtő bértámogatásban 80 milliárd forintos keretösszegből segítik 70 ezer regisztrált álláskereső újbóli munkába állását, ez a támogatás havonta 200 ezer forint is lehet dolgozónként, az igénylők száma napról napra emelkedik. Schanda szerint már 125 853-an vannak azok, akik a munkáltatójukkal közösen igényeltek bértámogatást, valamint 10 335 mérnök és kutató igényelt fejlesztési, innovációs és kutatási támogatást. „A magyar kutatók és mérnökök a koronavírus-járvány idején is bizonyították, hogy a világ élvonalához tartoznak”, ezért 

azonnal elérhető hárommilliárd forintos keretet ad a kormány a járvánnyal összefüggő projektek finanszírozására.

Ebből a pénzből önellátóvá tennék az országot a védőeszközök előállításában, visszajelző rendszereket alakítanának ki, amikkel az ország átfertőződöttségéről és a vírus terjedésével kapcsolatosan kapnak adatokat, valamint felkészülnének arra, hogy a jövőben is kerülhetünk ilyen helyzetbe. 

Schanda szerint a magyar tulajdonú cégeket is meg kell védeni, nem engedhető meg, hogy a válságot kihasználva külföldi cégek szerezzenek tulajdont bennük. Ha a tulajdont átengedjük külföldi cégbe, a magyar gazdaság és a magyar emberek érdekei háttérbe szorulhatnak. De a külföldi tulaj is lehet jó tulaj a miniszterhelyettes szerint, ezért ezt megtiltani nem lehet. Egy kormányrendelet szerint 2020 végéig külföldi szereplő csak miniszteri engedéllyel szerezhet tulajdoni részt magyar cégben.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elismételte a keddi hazai adatokat. 3771-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, meghalt újabb 8 idős krónikus beteg, ezzel 499-re emelkedett a halottak száma. 1836-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1436-ra csökkent. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 49 százaléka budapesti. A fővárosban eddig összesen 1789-en fertőződtek meg. 436 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépen.

100 ezer lakosra az országban 38 pozitív eset jut, ezek eloszlása az országban:

Az operatív törzs sajtótájékoztatóját itt nézheti, alább folytatódik a cikk.

Müller Cecília: 100 ezer lakosra 38 fertőzött jut az országban - az operatív törzs május 26-i tájékoztatója

Továbbra is 33 idősotthon, szociális intézmény érintett a koronavírussal az országban.

Müller ezután kicsit kitekintett a világ adataira. Az egész világon 5,5 millió fertőzött van, 346 ezren pedig meghaltak. Ebből 2 073 000 fertőzött van Európában, 174 ezer a halottak száma.

A hazai szabad fürdőhelyek vízminőségéről is beszélt az országos tisztifőorvos. Az uniós rendszabályok szerint négyévente értékelik ezeknek a vizeknek a minőségét. Az országban 237 természetes fürdőhelyből 90 százalék kiváló vagy jó minősítésű, Müller szerint ez „örömteli és fontos”, így lehet élvezni nyáron a fürdőzést. 

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, hogy

Az Index kedden ezeket a kérdéseket küldte az operatív törzsnek, ebből egyet válaszoltak meg:

Sajtókérdésekre adott válaszok:

Rovatok