Index Vakbarát Hírportál

Egy hétre bruttó 100 ezer forintot adnak a vándortáboroztató tanároknak

2020. május 28., csütörtök 13:58

Különösen odafigyelnek az egészségbiztonságra a június 16-án induló vándortáborokban, amikről Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az MTI szerint azt is mondta: nagyon fontos, hogy ezek lesznek idén, hiszen március 16-tól a koronavírus-járvány miatt a gyerekek élete megváltozott, nem mehettek iskolába, nem találkozhattak társaikkal és kevesebbet mozogtak.

A táborok 28 ezer forintba kerülnek, ami tartalmazza az egyheti szállás, az ellátás és a programok költségét. Révész szerint koronavírus tekintetében a vándortáborok a legbiztonságosabb táborok közé tartoznak, ugyanis a gyerekek egy héten keresztül zárt közösségben vannak 20-30 fős csoportokban és kevés kontaktust létesítenek.

Arról is beszámolt, hogy a tanárok külön képzés után vándortábor-vezetővé válhatnak, és a képzés elvégzése után minden egyheti táborért 100 ezer forintot kapnak – csakhogy, mint az a vándortáborok oldaláról kiderült, ez az összeg bruttó tételként értendő.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a többi közt jelezte, hogy az erdei vándortáborokban a tavalyi hét útvonal idén további kettővel bővült, így a gyerekek a Zemplén, a Mátra, a Pilis, a Börzsöny, a Bakony, a Mecsek, a Vasi-Hegyhát mellett idén a Vértes és a Zselic kulturális értékeit is megismerhetik. Hangsúlyozta, hogy táboraik biztonságosak, fenntarthatók és fontos a közösségépítő szerepük.

Rovatok