Index Vakbarát Hírportál

2,5 milliárdra becsülték, 9 milliárdba fog kerülni a Nyugati tetőszerkezetének felújítása

2020. június 2., kedd 15:43 | aznap frissítve

A becsült 2,5 milliárd forinttal szemben közel 9 milliárdért újíthatja fel a Nyugati pályaudvar tetőzetét a Magyar Építő Zrt. - írja a Napi.hu

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Magyar Államvasutak Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A nyertessel május 8-án kötött szerződést a MÁV. A tenderen indult a felcsúti székhelyű FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. is.   

A hét hónapra tervezett munka során több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják majd a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét, emiatt számos változás lesz majd a menetrendben

Magyar Építő Zrt. feladata az lesz, hogy felújítsa a vágánycsarnok tetejét és a csatlakozó üvegszerkezeteket. Műemléki felújítást kell végezni a pénztárcsarnok és a McDonald's tetején, illetve a homlokzati hat kisebb toronytetőn a teljes tetőhéjazat cseréje mellett. Teljesen rekonstruálják az üveg függönyfalat az épület mindkét végén, a megbízásban szerepel a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítása, illetve a csapadékvíz-elvezető rendszer részleges átépítése.

Rovatok