Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté: Nem csak az ellenzék, a kormánypárt sem szólal fel a trianoni emlékülésen

2020. június 3., szerda 18:17

Nem csak a baloldali frakciók, de a kormánypártiak sem jutnak szóhoz a csütörtöki Trianon-emlékülésen a parlamentben, írja Kocsis Máté a Facebookon. A Fidesz frakcióvezetője így reagált arra, hogy szerdán Népszava azt írta, nem kapnak szót az ellenzéki képviselők a trianoni szerződés évfordulóján tartott emlékülésen.

Kocsis szerint  a nyilatkozat vitája jövő héten lesz, és az ellenzéki pártok "ugyanúgy hozzászólhatnak majd, mint bármi máshoz".

Múlt csütörtökön a házbizottsági ülésen jelentették be a kormánypártok, hogy a korábban valamennyi részt vevő ellenzéki párttal és képviselővel közösen elfogadott emléknyilatkozatot ők önállóan, határozati javaslatként nyújtják be a trianoni évfordulóra tervezett emlékülésre, és a napirendet úgy módosítják, hogy ennek a javaslatnak csak az előterjesztői expozéja hangozhasson el most csütörtökön, a trianoni emlékülésen. Ezt Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője mondta az Indexnek.

A csütörtöki megemlékezés részeként a napirend szerint Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János köztársasági elnök mond majd beszédet, míg a képviselők elkezdik megvitatni „A nemzetiségi önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozatot. A plenáris vitában ugyanakkor, az emléknapon legalábbis csak az előterjesztői expozékra lesz idő, az ellenzéki frakciók nem kaphatnak szót.

A nyilatkozat tartalma egyébként nem új: az eredetileg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) által elfogadott állásfoglalást ültették át az előterjesztők, Kövér László, Potápi Árpád, Pánczél Károly és Kocsis Máté fideszes, valamint Harrach Péter és Semjén Zsolt KDNP-s képviselők. A KMKF-nek – a Demokratikus Koalíciót leszámítva – az ellenzéki képviselőcsoportok is a tagjai, a nyilatkozatot pedig a bizottságban konszenzussal fogadták el. Harangozó Tamás lapunknak azt mondta, éppen erre hivatkozva tette szóvá a házbizottság ülésén, hogy az általuk is megszavazott nyilatkozatszövegnek miért nem lehetnek előterjesztői, ha pedig nem is azok, miért nem szólhatnak hozzá a megemlékezésen.

A Demokratikus Koalíció minderre szerdán azt mondta, el sem megy az országgyűlés emlékülésére, mert szerintük „az semmi másról nem szól, mint a nemzetből kirekesztésről, ráadásul olyanok részéről, akik tönkreteszik Magyarországot, és akiktől soha nem fogadnánk el kioktatást magyarságról és nemzeti érzésről”. Kocsis erre úgy reagált, "Gyurcsányéknak pedig ne dőljön be senki, eszük ágában sem volt részt venni Trianon 100. évfordulóján, csak okot kerestek a távolmaradásra".

(Ajánlókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 14-én. Fotó: MTI)

Rovatok