Jó dramaturgiai érzékkel választott helyet Ferencváros önkormányzata a Trianon 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre. A Lónyay utca és a Kálvin tér sarkán, egy szűk járdaforulóban, ahol nehezen találja az ember a helyét és csak álmodozhat arról, hogy kicsit arrébb van egy háromszor akkora tér, ahol nincs mindig útban valakinek.
De nem csak a helyszín volt tökéletes, a Fidesz is segített a beleéléssel, ugyanis a kormánypárttól senki nem jött el, a csonka önkormányzatra hagyva a megemlékezést az országcsonkításra. NEm sokkal korábban az önkormányzat dézsákban száz, bokrosítható, strapabíró babérmeggyfát tett ki a Lónyay utcán a Kálvin tértől a Boráros térig, a határon túli települések neveivel és egy-egy táblával, melyeken a települések 1910-es és mai lakosságarányai vethetők össze.
Kolozsvár 97 százalék, ma 15 százalék, Ungvár 80 százalék, ma 7 százalék, Zólyom 57, ma 1, Jolsva 80 százalék, ma pedig nulla.
Persze, ha eljöttek volna a Fidesz képviselői, talán a fentiek ellenére már Baranyi Krisztina második mondatánál felszisszentek volna, mivel a polgármester békeszerződésnek hívta az új határokat meghúzó dokumentumot, ami kormányoldalon ma inkább békediktátum, semleges megnevezése tehát nincs – még akkor sem, ha a polgármester világossá tette, hogy Trianont az egész országot sújtó csapásnak tartja.
A polgármester óvatosan egyensúlyozott az emlékezéspolitikai pallón, kezdve József Attilával, aki a nem, nem, sohától eljutott oda, hogy a közép-európai népek között több van, ami összeköt, mint ami elválaszt. Trianon persze pont az utóbbi, bár Baranyi itt is árnyaltan fogalmazott – amit a Fidesz talán zsigerből szemére vetne, pedig meglepően rímel arra, amit Orbán Viktor mondott januárban a nemzetközi sajtótájékoztatón: „Nem elszigetelnünk kell egymást, együttműködésre kell törekednünk, építenünk kell Közép-Európát. Remélem, hogy a visszaemlékezések nem visszavetnek, hanem előrevisznek ezen az úton, okos mértéktartást szeretnék ebben mindenkitől kérni."
Baranyi is arról beszélt, hogy Trianon a magyaroknak gyász, de sok más nemzetnek a túloldalon öröm volt, "saját felszabadulásuk öröme a mi elnyomásunk alól", és számukra "nem a gonosz káröröm" volt a meghatározó.
Trianon persze ettől még igazságtalan, ám annak több oka volt, például, hogy Magyarország nemzetiségeinek "nem volt elég vonzó az, amit a magyar nemzet ajánlott." Márpedig Trianon megértéséhez mindezzel szembe kell nézni.
Baranyi szerint a határon túliak erőszakos asszimilációját meg kell akadályozni, de amikor Magyarország az elnyomás és a kirekesztettség ellen emeli fel a szavát, akkor nem feledkezhet meg az itthoni kirekesztettekről vagy épp a határon felbukkanó menekültekért való kiállásról sem – fejezte be a gondolatot Baranyi úgy, hogy a fideszes képviselők – amennyiben ez egyéni döntésük volt – végül hálát adtak az égnek, hogy nem jöttek el.
Ungváry Krisztián is egyértelművé tette, hogy Trianon gyász, ám az már nehezebb kérdés, hogy mit is kell gyászolni. "A rossz gyász újabb katasztrófához vezet" – mondta a történész.
Gyász, hogy a határon túlra kerültek magyar közösségek, magyar városok, "de nem gyászoljuk Zágrábot, Horvátországot, amely társország volt" – helyezte rögtön el Ungváry a gyászskálán a nagymagyar autósmatricákat.
"Nem gyász az elveszett erdő, a föld, a mangánérc ott, ahol nem magyarok éltek" – mondta az MTA doktora, Baranyihoz hasonlóan kiemelve, hogy ami a magyaroknak gyász, az másoknak nem feltétlenül az. Ez azonban nem jelenti, hogy el kellene hallgatni Trianon igazságtalanságát:
elvégre rengeteg felvidéki, erdélyi város 1910-ben még egészen vagy felerészben magyar volt, mára ebből sok helyen semmi sem maradt. "Bár a nemzeti önazonosság személyes választás,
ne legyenek illúzióink az iránt, hogy ezek a számok erőszakkal, tűzzel-vassal, vagonnal végrehajtott asszimiláció eredményei. Etnocídium, amit gyászolni kell és nem feledtetni"
– mondta Ungváry, ami ellen aligha szólna fel bárki a kormányoldalon.
Ungváry egyébként saját elmondása szerint bizonyos tekintetben sokkal radikálisabb is mint a Fidesz, például nem írta volna alá az alapszerződést a szomszédos országokkal, ha nem mondják ki, hogy az ott élő kisebbségek államalkotók. Ukrajnával még az Antall-kormány írta alá a szerződést, amit ellenzékből a Fidesz is támogatott, Romániával pedig a Horn kormány, szintén az említett kitétel nélkül, ami Ungváry szerint mindkét esetben súlyos hiba volt.
Ungváry az etnocídium után egy másik eddig kevésbé bevett, de ugyanennyire világos kifejezést tűzött beszédébe: "belső Trianon".
Túl azon, hogy a határon túl élő, csökkenő számú magyarság megőrzéséért mindent meg kell tenni – beleértve a területi autonómia követelését is, amiről felszólalása után beszélt az Indexnek – fontos tisztán látni, hogy Magyarország maga is elkövette a Trianon következményeit csak erősítő lépéseit. A rövid időre visszaszerzett területeken ugyanis deportálásokkal hamar maga is megfelezte a magyar kultúra fogyasztóit.
Részben ezzel rokonítható az a hozzállás is, amikor a fideszes házelnök, Kövér László kijelenti, hogy az ellenzék nem a nemzet része. "Ha azt akarjuk, hogy újabb belső trianonok legyenek, akkor hajrá."
(Borítókép: Ungváry Krisztián. Fotó: Huszti István / Index)