Index Vakbarát Hírportál

Nem kapnak az 500 ezer forintos juttatásból az idősotthonok dolgozói

2020. június 7., vasárnap 12:25

Nem férnek bele a szociális szférában dolgozók, így az idősotthonok munkatársai és a házi segítségnyújtásban dolgozók sem abba a körbe, amelyik bruttó 500 ezer forintos egyszeri jutattásban részesül a koronavírus-járványban nyújtott teljesítményéért. Erről Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt az Indexnek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken jelentette be, hogy július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók. Kásler Miklós most is elmondta: ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. Migács Tibor szerint ebbe a körbe, mivel nem egészségügyi dolgozók, egyértelműen nem férnek bele a bentlakásos intézmények, köztük az idősotthonok munkatársai vagy a házi segítségnyújtásban tevékenykedők. Annak ellenére sem, hogy a munkájuk a járvány idején kifejezetten veszélyes.

Migács Tibor elmondta, hogy március 24-én írtak először Kásler Miklósnak a szociális dolgozók munkájának elismerése ügyében, de nem kaptak választ. Majd áprilisban tizenkilenc szakmai szervezet írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek többek között azért, hogy vezessenek be veszélyességi pótlékot a szociális dolgozóknak és a szociális munka is kapjon méltó elismerést a kormányzati kommunikációban, de erre sem kaptak választ.

Ennek ellenére Migács Tibor azt mondja, hogy a pénteki bejelentés előtt titokban reménykedett benne, hogy a szociális szférában dolgozók is megkapják az egyszeri juttatást. Ugyanakkor érti, hogy ha rájuk is kiterjesztik a támogatást, akkor felmerülhet, hogy indokolt lenne például a postások vagy a köztisztasági dolgozók munkájának egyszeri jutalmazása is. Mégis úgy gondolja, hogy a bentlakásos intézmények, az idősotthonok dolgozóin múlt, hogy nem lett nagyobb baj ezeken a helyeken. "Nagyon rossz helyzetben, sokszor a végkimerülésig dolgoztak" - tette hozzá.

Korábban a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke közleményben kért bocsánatot a "döntéshozók helyett" a gyógyszerészektől, amiért ők szintén nem kapnak egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást.

Az ügyben kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, ha válaszuk megérkezik, frissítjük a cikket.

(Borítókép: Járási hivatal munkatársa ellenőrzés közben egy mátészalkai idősek bentlakásos otthonában 2020. május 14-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok