Index Vakbarát Hírportál

Kásler a Németh Athina-ügyről: Elfogadhatatlan és tűrhetetlen

2020. június 12., péntek 11:35

A betegek félelmeivel visszaélni rendkívül súlyos szellemi hátteret feltételez, és amikor ez egy mértéken túlment, és nem személy szerint csak engem támadtak, addig én csendben voltam, nem nyilatkoztam, most viszont igen, mert ez elfogadhatatlan és tűrhetetlen

– idézte Kásler Miklós szavait a 24.hu az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Facebook-oldalán közzétett interjú alapján.

A minisztert a Németh Athina-ügyről kérdezték a tárca belső készítésű, Életközelben című sorozatában. Az MSZP vasárnap tett közzé egy videót, amelyben egy magát mentőtisztnek kiadó nővel beszélgetett Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának elnöke. Egyebek mellett azt állította, hogy a kórházkiürítések idején tíz hazaküldött betegből kilencen meghaltak.

Később kiderült róla, hogy az Országos Mentőszolgálatnál és az általa megnevezett Samaritanus Mentőszolgálatnál sem dolgozott, az egészségügyi nyilvántartásokban nem szerepelt. Az Emmi kedden rémhírterjesztésért feljelentést tett, csütörtökön pedig már a nyomozás is elindult.

Az ATV-nek nyilatkozva Németh Athina kitart korábbi állítása mellett, miszerint mentőtiszt a végzettsége, de az erről szóló papírokat nem tudja bemutatni. Elmondása szerint olyan idegállapotban van, hogy 43 év után nem tudja, mi a neve annak a regensburgi főiskolának, ahol végzett.

Németh Athina egyébként a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér mentéséért felelős AMS Assistance szolgáltatót nevezte meg munkahelyként, és állította, főorvosként dolgozik a reptéri mentősöknél. Azonban az AMS Assistance pénteken nyilatkozatban szögezte le, hogy Németh Athina nem dolgozik náluk, és azon állítása sem igaz, hogy munkajogi- és adócsalás áldozata, mivel az AMS bejelentés nélkül foglalkoztatta őt. A cég ezért jóhírének védelme érdekében jogi lépéseket tesz a „kamu mentőtiszt” ellen.

Rovatok