Index Vakbarát Hírportál

TEK: Nem volt agresszív a rendőri intézkedés közben meghalt férfi

2020. június 17., szerda 12:09 | aznap frissítve

Frissítés: Nem lépett fel agresszíven a rendőrökkel szemben, és nem is bántalmazták a kommandósok azt az 55 éves férfit, aki szerdán elvesztette az eszméletét, majd meghalt egy salgótarjáni TEK-es akció közben -írja a 24.hu.

A portál megkeresésére a TEK közölte, hogy 6 óra 47 perckor állt be a férfinél a halál, a gyanúsítottnál nem volt lőfegyver és nem is lőttek rá az intézkedés során. 

Korábban írtuk: Rendőri intézkedés során meghalt szerdán 6 óra 47 perckor egy 55 éves magyar férfi Salgótarjánban, közölte az MTI. A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában a gyanúsított elfogását a TEK műveleti egysége 6 órakor kezdte meg. A TEK-et azért kérték fel, mert okkal feltételezték, hogy a férfinél fegyver van.

A gyanúsított az intézkedés közben eszméletét vesztette. A TEK műveleti egységének helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére a férfi életét vesztette. A haláleset vizsgálatát a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával folytatja.

A Központi Nyomozó Főügyészség is közleményt adott ki, ebben azt írják, a készenlétes ügyész a helyszínen tájékozódott reggel, és arra jutott, hogy

Az eljárás eddigi adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt.

A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely az ügyészségi eljárás megindítását indokolná, írják.

Rovatok