Index Vakbarát Hírportál

Ha visszamehetne az időben, nem csinálná meg újra a vasalódeszkás videót az eltiltott tornatanár

2020. június 19., péntek 08:55 | aznap frissítve

Vezsenyi László megbánta, hogy elkészítette a digitális úszásórás-vasalós videót, ha tudta volna, mi követi majd, biztos nem töltötte volna fel – mondta a tanár a HVG-nek adott interjújában. 1991 óta tanít, elmondása szerint több iskolában is aktívan részt vett az intézmény fejlesztésében, a diákélet felpezsdítésében. A videót is csak azért készítette, hogy kifigurázza a már amúgy is abszurd helyzetet.

A videó sokaknak tetszett, a tankerület vezetője azonban nem értékelte, és ugyan elvette Vezsenyi diákjait (mondván, hogy veszélyes a vasalódeszkás mutatvány utánzása), mégis arra kötelezte, hogy továbbra is adja le online a tesiórákat, amiket így senki nem fog követni. Bár sokan kiálltak Vezsenyi mellett, és sokakat megnevettetett, a saját életéből elszállt a humor, nem csinálná újra. Még a saját kertjébe se tudott kimenni egy darabig, és az édesanyja előtt is titkolta a történteket.

A tankerületi igazgató azóta lemondott, amit az Emmi el is fogadott. Ezt Vezsenyi nem sikerként éli meg, és az elmúlt három hónapban volt ideje elgondolkodni a karrierjén. Nem biztos, hogy visszamegy tanítani. Harminc év tanítást nem lehet csak úgy elfelejteni, és az első perctől fogva élvezte a munkáját, de

az is igaz, hogy van egy olyan stádium, amikor már az ember kicsit unja, azt is, amit szeret csinálni

– mondta a HVG-nek.

Akkor lenne a legboldogabb, ha az iskolakezdéskor senki nem emlegetné fel az esetet az iskolában, nem gratulálnának. Ha ez sikerül, marad, ha nem, akkor vagy iskolát vagy pályát vált. A vasalódeszka elárverezésén gondolkozik, a bevételt vagy egy gyerekekkel megbeszélt jótékony célra fordítaná vagy egy kutyamenhelynek adná.

Rovatok