Index Vakbarát Hírportál

A főváros elkezdi vizsgálni a Tarlós-éra korrupciógyanús ügyeit

2020. június 24., szerda 12:05 | aznap frissítve

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A javaslat négypárti - MSZP, DK, Párbeszéd és Momentum - előterjesztésben kerül a testület elé, amelyet támogat Karácsony Gergely főpolgármester is. A főpolgármester-helyettes közölte azt is, a Fidesz is delegál tagokat a testületbe - írta az MTI. 

Kerpel-Fronius szerint az elmúlt években sok olyan budapesti ügy volt, amely a sajtó és a korrupciókutató civilek érdeklődésére tartott számot. Kiemelte: fontos, hogy utánajárjanak ezeknek az ügyeknek, levonják a tanulságokat, és ha kell, büntetőfeljelentést tegyenek. Szükségesnek nevezte a tapasztalatok beépítését is a fővárosi cégek gazdálkodásába.

A testületet Havasi Gábor (Momentum), Budapest egészségügyi tanácsnoka vezeti. Havasi Gábor azt mondta: vizsgálni fogják a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést, az állatkerti Biodóm létesítését, a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését, a Rác fürdő projektet, a 3-as metró felújítását, a 4-es metró építését, az elektronikus jegyrendszer-projektet és a Bálna eladását.

Kerpel-Fronius Gábor elmondta: támogatják Láng Zsolt (Fidesz) módosító javaslatát, hogy 2010 előtti ügyeket is vizsgáljanak, azt azonban nem, hogy az eredeti javaslatban szereplő 2021. december 31. helyett már az év végére készüljön el a jelentés.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e Demszky Gábor, Persányi Miklós és Karácsony Gergely "botrányait" is, igennel válaszolt, és elmondta, ha kell, felelősségre is vonják őket. A Lánchíddal kapcsolatos kérdésre elmondta, ha valaki annak állapota miatt megsérül, a politikai felelősség "minket is terhel", ezért naponta vizsgálják a hidat.

Rovatok